Nyelvtanulásról, gyereknevelésről, táplálkozásról, történelemről, jelenről és jövőről...

Hajnal Anett

Vaterán talált fotón az ükapám vendéglője

2019. november 20. - Hajnal Anett

Benne vagyok a Budapest Régi Képeken facebook csoportban, ott jött szembe váratlanul az itt látható kép. Ez egy pénteki napon történt. A vízjel alapján megtaláltam a Vaterán a fénykép tulajdonosát, és hétfőn megvásároltam tőle a fotót.

Az ükapám kocsmáros volt, az ő vendéglőjét ábrázolja. Az ajtó felett ott a neve.

lebhardkarolyvendeglojekicsi.jpg

 

A vaterás hirdetésben kis ismertető is tartozik a képhez.

"Budai VENDÉGLŐ, ÉTTEREM, KOCSMA KB 1900-1910. ÜRÖMI ÚT, LEBHARD KÁROLY, ÁDÁM-KERT, SÖRÖZŐ. LEBHARD KÁROLY, III. KERÜLET, CÉGTÁBLÁKKAL, ELŐTTE KATONA VAGY RENDŐRTISZTEK ÉS VÉLHETŐEN A TULAJDONOS ÉS A CSAPOS FIÚ.

A KOCSMA KB 1890-1930 KÖZÖTT VOLT A LEBHARD-CSALÁD BIRTOKÁBAN, MAJD ÁDÁM-KERT NÉVEN NYÍLT CIGÁNYZENÉS VENDÉGLŐ. "(vatera.hu)

Amikor az eladóval találkoztam, kiderült, hogy maga nyomozta ki az adatokat az Arcanum adatbázisának segítségével.

 

A család nevéből hiányzik az utolsó, a T betű - hiába, kacifántos német név - , de az adatok nagyrésze stimmel. A leírás számomra már ismerős tényeket tartalmaz, csak egy adattal vitatkoznék. A felvétel szerintem később készült a megadottnál, közvetlenül az első világháború után.

 

Mivel elég hosszú időt töltöttem a család ezen ágának tanulmányozásával, a képen szereplő emberek többsége nem teljesen ismeretlen számomra.

Az ajtóban zsebretett kézzel álló szőke fiatalembert felismerni vélem a korábban róla látott családi fotográfiák alapján.

Ő Lebhardt Károly egyetlen fia (akinek öt lánytestvére volt), Lebhardt Ferenc. 1894-ben született, és a képen már nem gyerek, tehát a felvétel szerintem 1920 körül készülhetett.

 

Amikor Ferenc a világra jött, bizonyára nagy volt az öröm: fiú, tehát lesz, aki továbbviszi az üzletet.

A boldog szülők ekkor még nem sejthették, hogy ebben az időben nem a legszerencsésebb dolog volt fiúnak születni: Ferenc épp betöltötte a húszat, amikor kitört a Nagy Háború, és őt is, mint a többi férfit, elvitték katonának.

A képen mosolyog, ekkor már béke van, és ő túl „3 évi fronti szolgálaton és 1 évi fogságon”. Ezek az ő szavai, egy kérvényben olvastam a Budapesti Levéltárban. 1922-ben fordult a hatósághoz, amikor a Szépvölgyi úton saját vendéglőt kívánt nyitni.

Ez a képeslap az Ürömi utca 54. szám alatti kocsmát hirdeti, apja üzletét, ahol Ferenc kitanulta a szakmát. Lebhardt Károly a fotó elkészültekor már több, mint tíz éve halott, a cégtábla az ajtó felett megkopott.

Ma, a monitoron felnagyítva sejteni még a „Vendéglő” és német megfelelője, a „Gasthaus” kifejezés egyes részeit is.

 

Ki áll az ajtóban Ferenc mellett? Fivére, ahogy írtam, nem volt, apja már meghalt.

Szerintem az üzlettársa az, egyben sógora, Balogh József.

Egy igazi magyar bajszos legény. Erdélyi születésű, református vallású. Kész skandallum lehetett a házasságkötése az echte óbudai sváb vendéglőslánnyal, a katolikus Lebhardt Juliával. Ráadásul ez a Balogh már elvált ember volt!

Minden hájjal megkent alak lehetett, csak meg kell nézni, hogy fogja az a szivart, milyen elszántan néz a kamerába! Egy jött-ment, korábban kereskedelmi utazó. Jól beházasodott ebbe a vendéglőbe!

De Ferenc nyilván megbízott benne. Együtt nyitották a nagyobb éttermet nem sokkal később, kétszintes, vendégszobás, tényleg szép helyet. Még buszjáratot is indítottak volna oda a kuncsaftnak!

De az együttműködés nem tartott örökké: Julia 1935-ben beadta a válókeresetet Balogh ellen, aki feleségét előző év augusztus végén „elhagyta”. Micsoda szégyen! Akkoriban csak a cselédlányok – például a Lebhardtéknál szolgálatot teljesítő Julianna nevű – meg a felvilágosult nagypolgárok és művészek váltak, rendes emberek nem...

 

Lebhardt Juliának gyereke nem volt, de nem maradt egyedül a válás után. Hozzáment elhalt nővére, Irma özvegyéhez, Wayand Gyulához.

Ez a környékről való németajkú ember kellett hogy legyen, beleillett a családba, még akkor is, ha nem szőlős vagy kocsmáros, de betűszedő volt a szakmája.

Együtt laktak egyébként Julia válásának idején a vendéglővel nagyjából szemben lévő házban. Ahogy Julia nővére, Erzsébet is, aki egy Doglioni nevű, részben olasz, részben óbudai német származású gyári munkás özvegye volt.

 

Ez a Doglioni hamar meghalt, Erzsébet meg ott maradt három gyerekkel. Az egyikük itt látható szerintem a képen, középen. Az a sötéthajú, feketeszemű fiatal fiú.

Később is segédkezett a nagybátyja vendéglőjében, olvastam valami iratban. A bátyjával gondok voltak, valami nem stimmelt nála, úgy emlékeznek ma a családban. 

A képen látható fiú, a Doglioni Ferenc lehetett özvegy anyja reménysége. Nem maradt végül a vendéglős szakmában, gyári munkás lett, akárcsak az apja. Esztergályos segéd, aki vésnöknek tanult.

Mellette szenvedélyének, a sakknak hódolt. Nemcsak versenyeken vett részt rendszeresen, de ő, Doglioni Ferenc elvtárs vezette a munkások lapjában a sakkrovatot, versenyfeladatokat talált ki, rendezvényeket szervezett.

Ki tudja, mi lehetett volna belőle, ha nem derül ki, hogy  - bár Lebhardt Ferencnél jó tizenöt évvel később, de - ő is rosszkor született. Őt már a második világháborúba sorozták be, és ő is fogságba esett, 1945. januárjában. Soha nem tért haza.

A nevét ma több weboldalon megtalálni, a sakkszerzők, a sakkmagazin, a Népszava oldalán. Valamint a hadisír nyilvántartóban. Születési helye: „Vengrija”, az elhalálozás dátuma: 1945 szeptember. Az ő története itt ért véget.

 

Lebhardt Ferenc a kép készülte után egy-két évvel megházasodott: németül nem beszélő pesti lányt vett el, aki néha nem bizony találta a közös nyelvet az anyósával. De legalább kereskedelmi iskolába járt, így biztosan be tudott segíteni az urának.

Az Ürömi utca 54. szám alatti vendéglőt eladták, de Ferenc nem messze, a Szépvölgyi úton működtette a saját vendéglőjét. Fiatalon özvegyen maradt anyja is saját vendéglőt vitt a Dunaparton, egy strandfürdőben.

Lebhardt Ferencnek és feleségének, Katalinnak két gyereke született, és a házaspár sok évtizedet élt le együtt. Bár Ferenc a szép vendéglőjét elvesztette, a hatvanas évek szocialista Magyarországán ezt már aligha bánta, s bizonyára a felesége se rótta fel ezt neki. Hiszen úgyis elvették volna azt az új, szolialista Magyarországon.

Ha optimista kicsengéssel szeretnénk befejezni a családi fotó leírását, azt is mondhatnánk, a lazán a kamerába mosolygó Lebhardt Ferencnek végülis szerencséje volt a sok szerencsétlenségben.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnal-anett.blog.hu/api/trackback/id/tr5715312542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.