A koronavírusról egyelőre nem sokat tudni. Vajon megússza-e az emberiség ezt is, mint pár évvel korábban a SARS vírust, vagy most nem lesz akkora szerencsénk? A fertőződés tempója egyelőre úgy tűnik, gyorsabb, mint a SARS epidémia kezdeti szakaszában.
A szakértők kiemelik, hogy a kínai lakosság ma sokkal többet utazik, mint 17 évvel ezelőtt, és hogy ez a mobilitás nagy szerepet játszik a betegség terjedésében. A legbiztosabb védekezésként a kézmosás fontosságát említik. És egyetértenek a kínai kormánnyal, amely karantént állított fel a fertőzött területen.
Kép forrása: Arek Socha, Pixabay
A történelemóráról tudjuk, hogy az emberiségnek korábban több súlyos járvánnyal kellett megküzdenie. Az adatok szerint voltak olyan időszakok, amikor a pestis Európa lakosságának harmadát, de akár felét is elpusztította...
A túlélők leszármazottainak tartjuk magunkat , és megnyugtat bennünket a tudat, hogy a kórokozók többségét sikerült végleg legyőznünk.
A különböző médiumokban azonban mostanában egyre többször szólalnak meg olyan szakértők, akik arra intenenek, hogy elképzelhető egy újabb pusztító erejű világjárvány megjelenése.
Volt idő, amikor a TBC-t (korabeli elnevezéssel: tüdőgümőkórt) Európa szerencsésebb részein morbus hungaricusnak, vagyis magyar betegségnek nevezték, mivel nálunk a lakosság 25%-a emiatt halt meg.
A saját őseim között is volt rá példa. A dédnagymamám anyja, Harrer Anna fiatalon halt meg. A családi emlékezet nem őrizte meg, miért, azt mondták, talán gyermekágyi lázban. Utánajártam a levéltári anyagokban, és azt találtam, hogy Anna tényleg szült egy újabb kisbabát a dédnagymamám után. Őt Lebhardt István néven anyakönyvezték 1892 decemberében, de sajnos alig négy hónaposan meghalt. A halál oka: tüdőgümőkor. Anna csupán hat héttel élte túl újszülött gyermekét. Az ő életét is a tüdőbaj oltotta ki.
Ekkoriban a halotti anyakönyvben feljegyezték az elhalálozás helyszínét. Annánál nem a család lakhelye szerepel, ahogy a kisfiánál, hanem egy közeli utcában álló ház címe. Úgy képzelem, a fiatal anyát elkülönítették három kislányától, hogy azokat megvédjék a halálos kórtól. Talán rokonokhoz költöztették, azok ápolták, amíg meg nem halt.
Akkor is tudták tehát, hogy a karantén a legbiztosabb módja annak, hogy megvédjük azokat, akiket még nem fertőzött meg a veszélyes kór.
Ha a beteg Harrer Annát nem különítették volna el gyermekeitől, köztük a két és fél éves Lebhardt Rózától, ez a bejegyzés talán nem jelenhetne meg ma az interneten. Hiszen ha a kis Lebhardt Róza nem érte volna meg a felnőttkort, nem adhatott volna életet a nagymamámnak...
További cikkek a témáról mások tollából ITT és ITT.
Egy német virológus véleménye a koronavírusról ebben a VIDEÓban.
Érdekesek a témák? Kövesse/kövesd a hajnal-anett.blogot a facebookon!
