Nyelvtanulásról, gyereknevelésről, táplálkozásról, történelemről, jelenről és jövőről...

Hajnal Anett

Hajnal Anett

Így védekeztek régen a fertőző tüdőgyulladás ellen

2020. január 28. - Hajnal Anett

A koronavírusról egyelőre nem sokat tudni. Vajon megússza-e az emberiség ezt is, mint pár évvel korábban a SARS vírust, vagy most nem lesz akkora szerencsénk? A fertőződés tempója egyelőre úgy tűnik, gyorsabb, mint a SARS epidémia kezdeti szakaszában.

A szakértők kiemelik, hogy a kínai lakosság ma sokkal többet utazik, mint 17 évvel ezelőtt, és hogy ez a mobilitás nagy szerepet játszik a betegség terjedésében. A legbiztosabb védekezésként a kézmosás fontosságát említik. És egyetértenek a kínai kormánnyal, amely karantént állított fel a fertőzött területen.

viruspixabay.jpg

Kép forrása: Arek Socha, Pixabay

A történelemóráról tudjuk, hogy az emberiségnek korábban több súlyos járvánnyal kellett megküzdenie. Az adatok szerint voltak olyan időszakok, amikor a pestis Európa lakosságának harmadát, de akár felét is elpusztította...

A túlélők leszármazottainak tartjuk magunkat , és megnyugtat bennünket a tudat, hogy a kórokozók többségét sikerült végleg legyőznünk.

A különböző médiumokban azonban mostanában egyre többször szólalnak meg olyan szakértők, akik arra intenenek, hogy elképzelhető egy újabb pusztító erejű világjárvány megjelenése.

Volt idő, amikor a TBC-t (korabeli elnevezéssel: tüdőgümőkórt) Európa szerencsésebb részein morbus hungaricusnak, vagyis magyar betegségnek nevezték, mivel nálunk a lakosság 25%-a emiatt halt meg.

A saját őseim között is volt rá példa. A dédnagymamám anyja, Harrer Anna fiatalon halt meg. A családi emlékezet nem őrizte meg, miért, azt mondták, talán gyermekágyi lázban. Utánajártam a levéltári anyagokban, és azt találtam, hogy Anna tényleg szült egy újabb kisbabát a dédnagymamám után. Őt Lebhardt István néven anyakönyvezték 1892 decemberében, de sajnos alig négy hónaposan meghalt. A halál oka: tüdőgümőkor. Anna csupán hat héttel élte túl újszülött gyermekét. Az ő életét is a tüdőbaj oltotta ki.

Ekkoriban a halotti anyakönyvben feljegyezték az elhalálozás helyszínét. Annánál nem a család lakhelye szerepel, ahogy a kisfiánál, hanem egy közeli utcában álló ház címe. Úgy képzelem, a fiatal anyát elkülönítették három kislányától, hogy azokat megvédjék a halálos kórtól. Talán rokonokhoz költöztették, azok ápolták, amíg meg nem halt. 

Akkor is tudták tehát, hogy a karantén a legbiztosabb módja annak, hogy megvédjük azokat, akiket még nem fertőzött meg a veszélyes kór. 

Ha a beteg Harrer Annát nem különítették volna el gyermekeitől, köztük a két és fél éves Lebhardt Rózától, ez a bejegyzés talán nem jelenhetne meg ma az interneten. Hiszen ha a kis Lebhardt Róza nem érte volna meg a felnőttkort, nem adhatott volna életet a nagymamámnak... 

 

További cikkek a témáról mások tollából ITT és ITT.

Egy német virológus véleménye a koronavírusról ebben a VIDEÓban.

 

Érdekesek a témák? Kövesse/kövesd a hajnal-anett.blogot a facebookon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnal-anett.blog.hu/api/trackback/id/tr5615432198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gazz 2020.01.29. 09:46:54

Harrer Anna az ükanyád volt. Szerintem kijár neki az ükanya megszólítás, nem egy olyasvalakiről beszélsz, akihez semmi közöd.

enrikokaruszo 2020.01.29. 10:48:12

@Gazz: mivel következtetését egyetemes érvényűnek tekinti, hátrébb lépett a családi viszonylatoktól...szerintem

a windows egy szemét 2020.01.29. 12:30:30

A szokásos, hazug, félrevezető és kattintásvadász cím.

"Ha a beteg Harrer Annát nem különítették volna el gyermekeitől, köztük a két és fél éves Lebhardt Rózától, ez a bejegyzés talán nem jelenhetne meg ma az interneten. Hiszen ha a kis Lebhardt Róza nem érte volna meg a felnőttkort, nem adhatott volna életet a nagymamámnak..."

Ezt átfogalmaznám úgy, hogy ha nem különítik el akkor most nem lennél, hogy egy hazug, semmitmondó, jelen kínai helyzetben és a várható következmények mellett erősen félrevezető címmel firkálj egy semmitmondó baromságot amivel mások idejét raboltad.

Hajnal Anett 2020.01.29. 12:46:10

@a windows egy szemét: Köszönöm a kölcsönös tegeződés felajánlását (?), és elnézést, ha raboltam az idődet.

kiscsilla 2020.01.29. 13:03:39

Nincs benne semmi infó arra vonatkozólag, mit tettek régen....vagy elkülönítették, vagy nem.....Egyetértek az előttem szólóval :)

De mi a fenéért kerül minden szar válogatás nélkül Index címlapra? :O

Hajnal Anett 2020.01.29. 14:38:06

@kiscsilla: Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, igyekszem fejlődni az építő kritikáktól. Itt annyi lett volna az info, hogy régen is tudták, nem új találmány, hogy biztos, ami biztos alapon a betegek elkülönítése egy jó módszer a fertőzés továbbterjedésének megakadályozására.

prukker 2020.01.29. 17:04:53

Megtudtuk, hogy van családfád, de az ilyen sztorikat a családgakutató oldalakon kell nyomni, nem külön, kattintásadász cikkekben.
Lehet, most megszívattál 4-5 embert, és ennyivel több klikk jött erre a cikre, de ugyanezeket az embereket elvesztetted, mert én biztos jövök ide többet.
Ja, és az bazira nem karantén, ha egy másik családhoz költöztetik a beteget, tehát még tájékozatlan is vagy abban a témában, amiben írsz.
És igen, tegezlek én is, Mert a neten így szokás.
Ezt is most tudtad meg?

2020.01.29. 17:28:59

akkor nem jött volna el a hajnal, de: www.youtube.com/watch?v=Y4cTtJiL8Ks

Göntér László 2020.01.29. 21:14:18

A régi elkülönítési tapasztalat hasznosítható-e jelenleg? A cikk leír egy falusi elkülönítési tapasztalatot, ami bizonyos településeken érdekes lehet, de sok milliós nagyvárosok esetében azt hiszem nem sokat segít. Jelenleg az a probléma, hogy miképpen lehet nagyvárosokat elkülöníteni, hogyan lehet az így elkülönítetteket élelemmel, vízzel és egyéb módon kiszolgálni. Nyilvánvaló, hogy a nagyvárost érintő blokádhoz (Leningrád) ez a helyzet nem hasonlítható. Az elkülönítés okától eltekintve, az igazi veszélynek az elkülönítés kezelésének a tapasztalatlanságát látom,

Göntér László 2020.01.29. 21:14:18

A régi elkülönítési tapasztalat hasznosítható-e jelenleg? A cikk leír egy falusi elkülönítési tapasztalatot, ami bizonyos településeken érdekes lehet, de sok milliós nagyvárosok esetében azt hiszem nem sokat segít. Jelenleg az a probléma, hogy miképpen lehet nagyvárosokat elkülöníteni, hogyan lehet az így elkülönítetteket élelemmel, vízzel és egyéb módon kiszolgálni. Nyilvánvaló, hogy a nagyvárost érintő blokádhoz (Leningrád) ez a helyzet nem hasonlítható. Az elkülönítés okától eltekintve, az igazi veszélynek az elkülönítés kezelésének a tapasztalatlanságát látom,

kvadrillio 2020.01.29. 21:56:43

írd le azt is, hogy önként jelentkezőket kérsz a leendő karanténokbahhh.....
basszus láttam a vohanit a tvben.....sikitoztak, egymáshoz kiabáltak át az ablakokból, hogy tarts ki....stb..stb....borzalmas lehet nekik ez az állapot..

mi itthon meg így védekezünk a koronavírus ellen, amit a kormányunk és az eü illetékesek már tavaly december óta tudnak....: Hiánycikk az orvosi maszk Magyarországon ....???!!!!!

na ezért csakasztmondom: basszák meg !!!!!

kvadrillio 2020.01.29. 21:59:03

@kvadrillio:
Hiánycikk az orvosi maszk Magyarországon
Botos Tamás egészségügy ma 14:25 23

Országos hiánycikk az egyszer- és a többször használatos egészségügyi védőmaszk, írja a Hvg.hu. A lap szerint az influenzaszezon miatt megugrott keresletet a koronavírus miatti pánik pörgette fel, kifogytak nemcsak a patikák, hanem a nagykerek is. Utóbbiak egyelőre azt sem tudták megmondani, hogy mikor lesz újra készleten a termék. Volt gyógyszertár, ahol a lap munkatársának azt javasolták, hogy

kössön sálat az arca elé, vagy vásároljon másfajta maszkot, például barkácsboltban.

orvosi maszk
maszk
hiány

Matyika Ápolója 2020.01.29. 22:31:19

A koronavírus mortalitása 3%. Az influenzáé pl. 1%. Nem tűnik azért annyira halálosnak.

Matyika Ápolója 2020.01.29. 22:34:48

"Vajon megússza-e az emberiség ezt is, mint pár évvel korábban a SARS vírust,"

vagy az ebolát, vagy a H1N1-et, vagy az aidst, vagy a madárvészt, sertispestist, netán a savas esőket, az új jégkorszakot, az ózonlyukat vagy az y2k-t?

ja, meg.

Matyika Ápolója 2020.01.29. 22:37:33

@kvadrillio: kész, most már TUTI, hogy brutál koronavírus járvány lesz magyarországon, mindmeghalunk!!!!!! Orbán hibája!!!!!

és ha mégsem így lesz, akkor egy hónap múlva majd visszajössz ide bocsánatot kérni? A lófaszt, addigra el is felejted, akkor majd éppen óbégatsz valami egész máson. Nevetséges ez a folyamatos felfokozott rettegő idegállapot, amiben te permanensen létezel.

drbuboo 2020.01.30. 08:47:04

@Matyika Ápolója: Csak két adatot adtál meg, de az egyik egyértelmüen hibás, a másik pedig csak nem igazolt. Egyrészt, nincsen olyan, hogy "az influenza". "Az influenzát" több rokon, de különbözö vírus okozza, ennek megfelelöen eltérö a halálozási arány is, ami ráadásul nem csak a vírus fajtájától függ, hanem pl. attól is, hogy hol fertöz, jelentös eltérés lehet ugyanis a népesség immunitásában aszerint, hogy hol él.. A nagyobb (világméretü) járványokról vannak globális mortalitási adatok is, amelyek jellemzöen század-tizedszázalékban (azaz tízezred vagy ezredrészben) mérhetöek, egyedül az elsö világháború végén fertözö spanyolnátha esetében jegyeztek fel százalékos nagyságrendben mérhetö halálozási arányt, ez volt kb. 2%.

Ezzel szemben a a jelenlegi (új, nCoV-2019) vírus a hétföi ENSZ közlemény szerint 2741 igazolt fertözésre járt 80 halálos áldozattal, ami valóban közel 3%-os halálozási arányt jelentene, de egyrészt ezek a fertözések részben még tartanak (emiatt az arány növekedhet), másrészt viszont valószínü, hogy a tényleges (befejezödött), de enyhébb lefolyású fertözések jelentös része nem is jut a hatóságok tudomására, és valójában jóval magasabb, mint amivel itt számolunk. A hivatkozott ENSZ jelentésben pl. szerepel az is, hogy 5794 gyanús (nem igazolt) eset is ismert, amivel az összes fertözött száma helyböl 8535-re emelkedne, amihez képest viszont a halálozási arány "csak" kevesebb, mint 1%.

Persze ez még mindig 1-2 nagyságrenddel nagyobb, mint egy "sima influenzáé", vagyis akár százszor olyan magas is lehet, és mivel a jelek szerint könnyen fertöz, nagyon sokkal több halálos áldozatot eredményezhet.

Kicknick 2020.01.31. 09:46:18

a számok szép dolgok, de azért jó lenne a halálozást nem csak darabszámra vizsgálni hanem :
- az elhunytak milyen egészségi állapotban voltak?
- hány évesek voltak?
- szedtek-e vitamint, mennyit, miket ettek-ittak?
- mostak-e kezet rendszeresen mint ahogy az írásban meg lett említve
-stb...
annó ezért komáltam a Dr.House sorozatot, mert ott nagyon szépen látszott hogy az orvosok 99%-a szarik a kórképre oszt nyomja a megszokott rutint, a főhős doki meg azért igyekszik megtalálni a miértet.
És talán itt is kiderülne hogy kik is vannak igazán veszélyben jelenleg a betegséggel kapcsolatban.
süti beállítások módosítása