Nyelvtanulásról, gyereknevelésről, táplálkozásról, történelemről, jelenről és jövőről...

Hajnal Anett

Hajnal Anett

Családi emlékezet

2020. február 06. - Hajnal Anett

Anyja lánya. Apja fia. Az alma nem esik messze a fájától. Nézd meg az anyját, vedd el a lányát. – Magyar közmondások és szólások, melyek mindegyike arra utal: egy család tagjai hasonlítnak egymásra viselkedésükben, szokásaikban, mert az értékek (és a problémák) továbbörökítődnek egyik generációról a másikra.

fotoalbumpixabayklimkin.jpg

A „mi” és az „én”

A szerencsések nyugodt szívvel adják tovább az otthon tanultakat: hogyan kell háztartást vezetni, gyereket nevelni, férjjel / feleséggel egyetértésben élni. A kevésbé szerencsések már a nagybetűs Életbe való kilépésnél elhatározzák: semmit nem fognak úgy tenni, ahogy a szüleiktől látták. Hogy hányuknak sikerül? Nagyon keveseknek…

A kora gyermekkorunk óta hallott mondatok illetve a megtapasztalt cselekvési minták ugyanis olyannyira beleégnek a személyiségünkbe, hogy nagyon nehéz megszabadulni tőlük, akármennyire is szeretnénk. Az ember olyannyira összetett, hogy még azt sem egyszerű meghatározni, mi az belőlem, ami valóban én vagyok, és mi az, ami a mi része, vagyis a családomból, az engem körülvevő emberekből következik.

Csalóka emlékek

Még az sem biztos, hogy az emlékeink valódiak: egy amerikai pszichológus , Elizabeth Loftus több kísérletet végzett, amelyekkel azt bizonyította, hogy az emberi elme befolyásolható, s könnyen előfordulhat, hogy olyan eseményekre tekintünk saját emlékként, amelyek valójában nem, vagy nem úgy történtek meg.

Az egyik híres vizsgálatban olyan fotómontázst mutattak a tesztszemélyeknek, amelyen az illető volt látható gyerekkorában, egy légballonban ülve. Bár az egész csak kitaláció volt, az emberek fele később meg volt győződve róla, hogy részt vett kisgyerekként légballonos utazáson. Egy másik kísérletben megkértek egy férfit, hogy az öccsének meséljen el három valódi gyerekkori történetet és egy kitaláltat. A fiatalabb testvérek egyharmada valósnak tekintette ezt a történetet is, akármilyen hihetetlen is volt. Az eredmény azt mutatja, mennyire befolyásolja a gondolkodásunkat az, amit a körülöttünk élőktől hallottunk, miközben felnőttünk. Ha ők rossznak tartottak valamit, mi is annak tartottuk, ha jónak, mi is jónak – ezért utáltuk az orosz nyelvet, még mielőtt az első órán részt vettünk volna.

Közös emlékezet

A történelmi emlékezetkutatás új tudományág.  Aleida Assmann német kutató és férje, Jan Assmann igazi úttörők, számos könyv szerzői (mellesleg öt gyermek szülei). Aleida Assmann szerint az újfajta szemléletű kutatás azzal kezdődött, hogy felismerték, nemcsak az egyéneknek, hanem csoportoknak, társadalmaknak és nemzeteknek is van saját emlékezete. És amíg az egyén emlékezete a rövid emberi élethez van kötve, és azzal együtt megszűnik, addig a generációkon átívelő hosszútávú kulturális emlékezetet tovább éltetik a médiumok, az intézmények és a rítusok.

És, ha mégsem így lenne, az hiányérzethez vezet. Mert az ember társas lény, akinek szüksége van arra, hogy tartozzon valahová. Ha a jelenben nem találja ezt meg, a múltban keresi a megoldást. Németországban, ahol a patchwork család előbb vált gyakorivá, mint nálunk, és ahol a fiatalok gyakran távoli lakhelyet választanak a nagyszülőktől, már felnőtt az a generáció, amelynek tagjai, úgy tűnik, elveszettnek érzik magukat a nagyvilágban. A szüleik elfelejtették Goethe híres mondatát, mely szerint a gyerekeknek két dolgot kell a szüleiktől kapni. Amíg kicsik, gyökereket, ha nagyobbak lesznek, szárnyakat. Németországban újból divattá vált a családfakutatás, és a mai német családfakutatók – átlagéletkoruk huszonöt és harmincöt év között van - többnyire nem nemesi származást, híres őst keresnek, csupán saját identitásukat. Nem is az a céljuk, hogy évszázadokat menjenek vissza az időben – sokan megelégszenek azzal, ha a nagyszüleik generációjához eljutnak (!).

A megnyílt határok sok magyar fiatal számára is lehetővé tették, hogy szülőhelyüktől távol keresse a boldogulását. Sokan közülük a szerelemre is új lakóhelyükön találnak rá, és a családalapításra is Magyarországtól több ezer kilométerre vállalkoznak. Ilyen esetben sok mindenre oda kell figyelni, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekeinknek magyar identitása is legyen. 

Darwinnak nem volt igaza?

Mindannyian tanultunk az iskolában Darwin elméletéről, a természetes szelekcióról, és arról, hogy génekben elraktározva adódik tovább minden, ami örökölhető. Darwin egyik elődjének tekinthetjük, Jean Baptiste de Lamarckot, az ő neve azonban csak keveseknek ismerős. Ő azt állította, hogy szerzett tulajdonságok és örökíthetők. Az ő magyarázata szerint ezért hosszú a zsiráf nyaka: az ínycsiklandó falevelek miatt kénytelen volt sokat nyújtogatni. Szükség volt a hosszú nyakra, ezért nőtt a hossza generációról generációra. Sokáig úgy tűnt, a tudományos vita egyértelmű és abszolút győztese Darwin, de mostanában egyre hangosabb a kezdetben még bátortalan kérdés: nem lehet, hogy Lamarcknak is van némi igazsága?

2002-ben egy svéd kutató, Gunnar Kaati mutatta ki: mérhető hatása van az apai nagyapák fiatalkori életmódjának az unokák egészségi állapotára (!).  „Ha a nagypapát gyermekkorában tejben-vajban fürösztötték, unokája négyszer nagyobb valószínűséggel hal meg cukorbetegség következtében. Ellenben, ha a nagypapa éhkoppra kényszerült, az unokái joggal reménykedhetnek a hosszú életben. Úgy tűnik, a férfi ágban lévő táplálkozástól függő mechanizmus befolyásolja a szív- és érrendszeri, valamint a cukorbetegség kialakulását” – írta Kaati.

A láncszem részei vagyunk

„Emlékezni őseinkre azt jelenti, hogy magunk is láncszemévé válunk egy folyamatnak, mely a messzi, mitikus múltból indul és a kifürkészhetetlen jövőbe fut.” – írja Csíkszentmihályi Mihály „Flow - Az áramlat” című, meghatározó művében. Ha megértjük ennek a mondatnak a jelentőségét, az hozzásegíthet ahhoz, hogy tudatosabban adjunk tovább gyermekeinknek és unokáinknak (és rajtuk keresztül az ő gyermekeiknek és unokáiknak) – saját magunkból (azaz saját szüleinkből és nagyszüleinkből).

(Megjelent szerkesztett változatban a Képmás Magazin 2012/02 számában.)

 

Tetszett? Kövesse/Kövesd a hajnal-anett.blogot a facebookon!

A kép forrása: Klimkin, Pixabay

Így védekeztek régen a fertőző tüdőgyulladás ellen

A koronavírusról egyelőre nem sokat tudni. Vajon megússza-e az emberiség ezt is, mint pár évvel korábban a SARS vírust, vagy most nem lesz akkora szerencsénk? A fertőződés tempója egyelőre úgy tűnik, gyorsabb, mint a SARS epidémia kezdeti szakaszában.

A szakértők kiemelik, hogy a kínai lakosság ma sokkal többet utazik, mint 17 évvel ezelőtt, és hogy ez a mobilitás nagy szerepet játszik a betegség terjedésében. A legbiztosabb védekezésként a kézmosás fontosságát említik. És egyetértenek a kínai kormánnyal, amely karantént állított fel a fertőzött területen.

viruspixabay.jpg

Kép forrása: Arek Socha, Pixabay

A történelemóráról tudjuk, hogy az emberiségnek korábban több súlyos járvánnyal kellett megküzdenie. Az adatok szerint voltak olyan időszakok, amikor a pestis Európa lakosságának harmadát, de akár felét is elpusztította...

A túlélők leszármazottainak tartjuk magunkat , és megnyugtat bennünket a tudat, hogy a kórokozók többségét sikerült végleg legyőznünk.

A különböző médiumokban azonban mostanában egyre többször szólalnak meg olyan szakértők, akik arra intenenek, hogy elképzelhető egy újabb pusztító erejű világjárvány megjelenése.

Volt idő, amikor a TBC-t (korabeli elnevezéssel: tüdőgümőkórt) Európa szerencsésebb részein morbus hungaricusnak, vagyis magyar betegségnek nevezték, mivel nálunk a lakosság 25%-a emiatt halt meg.

A saját őseim között is volt rá példa. A dédnagymamám anyja, Harrer Anna fiatalon halt meg. A családi emlékezet nem őrizte meg, miért, azt mondták, talán gyermekágyi lázban. Utánajártam a levéltári anyagokban, és azt találtam, hogy Anna tényleg szült egy újabb kisbabát a dédnagymamám után. Őt Lebhardt István néven anyakönyvezték 1892 decemberében, de sajnos alig négy hónaposan meghalt. A halál oka: tüdőgümőkor. Anna csupán hat héttel élte túl újszülött gyermekét. Az ő életét is a tüdőbaj oltotta ki.

Ekkoriban a halotti anyakönyvben feljegyezték az elhalálozás helyszínét. Annánál nem a család lakhelye szerepel, ahogy a kisfiánál, hanem egy közeli utcában álló ház címe. Úgy képzelem, a fiatal anyát elkülönítették három kislányától, hogy azokat megvédjék a halálos kórtól. Talán rokonokhoz költöztették, azok ápolták, amíg meg nem halt. 

Akkor is tudták tehát, hogy a karantén a legbiztosabb módja annak, hogy megvédjük azokat, akiket még nem fertőzött meg a veszélyes kór. 

Ha a beteg Harrer Annát nem különítették volna el gyermekeitől, köztük a két és fél éves Lebhardt Rózától, ez a bejegyzés talán nem jelenhetne meg ma az interneten. Hiszen ha a kis Lebhardt Róza nem érte volna meg a felnőttkort, nem adhatott volna életet a nagymamámnak... 

 

További cikkek a témáról mások tollából ITT és ITT.

Egy német virológus véleménye a koronavírusról ebben a VIDEÓban.

 

Érdekesek a témák? Kövesse/kövesd a hajnal-anett.blogot a facebookon!

 

Létezik olyan, hogy genetikailag sovány

Bebizonyosodott: a vékony emberek egyszerűen mázlisták! Legalábbis egy részük biztosan.

Úgy tűnik, igazuk van azoknak, akik már rég megmondták, hogy nem kizárólag az akaraterőnek köszönhetőek a karcsú vonalak – vannak, akik szerencsés alkattal születtek.

tilda-swinton19dec.jpg

Kép: Tilda Swinton színésznő 2019-ben a Marracech Filmfesztiválon, 59 évesen - nála vajon mit mutat a májfunkció? A kép forrása: redcarpet-fashionawards.com

 

Létezik egy Gilbert-kórnak nevezett állapot, amely az európai lakosság nagyjából 5-10 százalékát érintheti.

A génhibával születettek közül sokan nem is sejtik, hogy a májuk a normálisnak tartotthoz képest csupán 30-40 százalékos hatásfokkal dolgozik, amikor a vörösvértestek bomlástermékét, a bilirubint kellene feldolgozni.

A kór alattomos, hiszen nagyon kevés tünettel jár: jellegzetességei az enyhén sárgás bőrszín és a vékony testalkat.

Így aztán az érintettek nem gyanakodnak, sőt, meglepődnek, amikor - általában egy rutin vérvétel alkalmával legkorábban 18-19 éves koruk körül, de nem ritkán sokkal később szembesülnek azzal, hogy kicsit magas a bilirubin szintjük.

További mellékhatások is ismeretesek: az átlagnál jobb energia, zsír- és glükózanyagcsere, alacsonyabb koleszterinszint és testsúly, melyek folyamodványaként kisebb a cukorbetegség és a szív-és érrendszeri betegségek rizikója. Mindezekből következik, hogy a Gilbert-kórosoknak nagy esélyük van a hosszabb élettartamra és több egészségesen eltöltött évre, mivel az időskorra jellemző betegségek is elkerülik őket.

 

Mindez nem a képzelet szüleménye, és nem is tréfa: a bécsi egyetem (Universität Wien) közleményén alapszik.

Karl-Heinz Wagner, a táplálkozástudományi tanszék kutatója eredményeiről való beszámolója végén hozzáteszi: sajnos egyelőre nem tudjuk befolyásolni az emberi test bilirubinszintjét.

De már kísérleteznek azzal, hogy valamilyen módon – például bizonyos zöldségek segítségével több bilirubint juttassanak be a Gilbert-kórban nem szenvedő többség szervezetébe.

 

Amíg ezt a célt nem éri el a kutatócsoport, nem marad más hátra, mint a legjobbat kihozni magunkból: az egészséges táplálkozás és mozgás ugyanis a velünk született alkattól függetlenül is javítja életkilátásainkat, mint ahogy azt már korábban számtalan korábbi vizsgálat megállapította.

Érdekes, hogy ükanyáink korában még sokkal kevesebb volt az elhízott ember, mint manapság. Korábban sokat foglalkoztam családkutatással. Az ükanyám írástudatlan parasztasszony volt, orvos nem sokat láthatta. Szerintem az életmódjának köszönhette, hogy 85 évig élt, illetve annak, hogy az ő életében még nem a "fejlett" élelmiszeripar diktálta, mit ettek az emberek. ITT írtam róla korábban.

Tetszenek a témák? Kövesd a hajnal-anett.blogot a facebookon

Forrás:

https://medienportal.univie.ac.at/uniview/forschung/detailansicht/artikel/bilirubin-als-jungbrunnen/

 

Meddig éltek az őseink? - Konkrét adatok 1914-ből Óbudáról

 Az utolsó bejegyzésben írástudatlan parasztasszony ükanyámról írtam, és azt állítottam hogy szerintem az akkoriban az ő társadalmi osztályában szokásos életmódnak köszönhette, hogy megérte a 85.-ik életévét. Persze kellett hozzá a szerencse is, vagyis hogy ne vigye el a tüdővész vagy tüdőgüműkór illetve más akkoriban még gyógyíthatatlan fertőző betegség. Aki szerencsés volt, megérhette ezt a szép kort, ahogy a másik ükanyám, Kreisl Katalin is, aki 81 évesen halt meg - állítottam.

Eleink halálának körülményeiről a halotti anyakönyvekből értesülhetünk. Ma már az is előfordulhat, hogy ehhez ki sem kell lépnünk otthonunkból, a familysearch weboldalán elég nagy mennyiségű anyagot találhatunk befényképezve. Időre, türelemre és némi időre azért szükségünk lesz a kereséshez!

Az én vizsgált őseim Óbudán éltek. Úgy gondoltam, megnézem, hány évesen haltak meg az ükanyám kortársai. Budapest III. kerületéből  sajnos nem találtam a familysearch oldalán 1901-es anyagokat. Megtalálhatóak viszont a nászasszonya, Kreisl Katalin elhalálozásának évéből,  1914-ből az anyakönyvek.

Végigbogarásztam az 1914-es év első száz halotti bejegyzését, és itt megosztom, mit találtam.

SZÁZ ADAT TERMÉSZETESEN NEM SZÁMÍT VALÓDI KUTATÁSI ALAPNAK, TÚL KEVÉS AHHOZ. Én mégis azt gondolom, nyújthat némi táppontot ahhoz, hogy kicsit rálássunk az objektív valóságra. (Szívesen várom sok szabadidővel rendelkező segítőkész szándékú emberek további kutatását az oldalról!)

sirkokeresztpexels.jpg

Kép forrása: pixabay

 

Íme a tények:

A 100 óbudai halott (akik 1913 december végén illetve 1914. januárjában hunytak el) közül:

- 43 gyerek (túlnyomó többségük csecsemő, illetve 2-6 év közöttiek, egyikük 16 éves volt)

- 57 felnőtt - ebből 11 tüdőgümőkőr vagy tüdővész áldozata és 46 egyéb halál (betegségek,  "elaggulás" illetve egy gázmérgezés), közülük:

40 év alatt: 2 fő

41- 50 között: 4 fő

51 -60 között: 6 fő

61- 70 között: 19 fő

71- 80 között: 7 fő

81 - 89 között: 8 fő halálozott el.

angelstux.jpg

A kép forrása: Stux, pixabay

 

Az elhalálozás oka

  1. 5 napos veleszületett gyengeség
  2. 1 napos veleszületett gyengeség
  3. 40 éves tüdőgumókór
  4. 80 éves elaggulás
  5. 89 éves elaggulás
  6. 4 napos tüdőlob
  7. 84 éves elaggulás
  8. 21 hónapos veselob
  9. 3 éves tüdőlob
  10. 53 éves tüdőlob
  11. 2 hónapos ránggörcs
  12. 25 éves tüdőgumőkór
  13. 86 éves elaggulás
  14. 4 éves gümős agyhártyalob
  15. 63 éves agyguta
  16. 51 éves szervi szívbaj
  17. 44 éves agyhüdés
  18. 23 éves hasi hagymáz
  19. 2 éves ránggörcs
  20. 62 éves gyomorrák (az egyetlen, aki kórházban hunyt el)
  21. 75 éves elaggulás
  22. 2 napos veleszületett gyengeség
  23. 34 éves tüdőgümőkór
  24. 14 napos gyomorbélhurut
  25.  5 éves nyirkedénylob
  26.  58 éves tüdőgümőkór
  27. 7 hónapos gyomorbélhurut
  28. 1 napos veleszületett gyengeség
  29.  16 éves szervi szívbaj
  30.  4 éves tüdőlob
  31. 86 éves elaggulás
  32. 3 hónapos tüdőlob
  33. 40 éves tüdőgümőkór
  34. 63 éves veselob
  35.  3 hónapos veleszületett gyengeség
  36.  42 éves tüdőgümőkór
  37.  82 éves elaggulás
  38.  38 éves szervi szívbaj
  39.  64 éves gyomorrák
  40.  60 éves bélfekélyesedés
  41. 50 éves szervi szívbaj
  42. 3 hónapos ránggörcs
  43.  2 éves sulyos belső sérülések
  44. 45 éves végbélrák
  45. 71 éves elaggulás
  46. 74 éves szervi szívbaj
  47. 66 éves szivhüdés
  48.  3 éves roncsoló toroklob
  49.  5 hónapos ránggörcs
  50.  1 napos veleszületett gyengeség
  51.  53 éves májrák
  52.  3 éves tüdőlob
  53.  10 hónapos agyhártyalob
  54. 66 éves agyguta
  55. 61 éves tüdőlob
  56.  5 hónapos veleszületett gyengeség
  57.  81 éves elaggulás
  58.  62 éves hörglob
  59.  6 hónapos ránggörcs
  60.  26 éves tüdőgümőkór
  61. 11 hónapos ránggörcs
  62.  81 éves elaggulás
  63.  29 éves hasi daganat
  64. 4 hónapos ránggörcs
  65.  3 hónapos gyomorbélhurut
  66.  13 éves tüdővész
  67.  62 éves agyvérömleny
  68. 67 éves gennyes hólyaghurut
  69. 55 éves idült veselob
  70. 59 éves szervi szívbaj
  71.  2 éves hurutos tüdőlob
  72.  3 hónapos veleszületett gyengeség
  73.  6 hónapos ránggörcs
  74.  2 hónapos ránggörcs
  75.  65 éves szivhüdés
  76. 19 éves tüdőgümőkór
  77.  65 éves tüdőlob
  78.  2 hónapos hurutos tüdőlob
  79.  63 éves tüdőlob
  80. 2 hónapos veleszületett gyengeség
  81.  69 éves elaggulás
  82.  6 napos veleszületett gyengeség
  83.  18 hónapos tüdőlob
  84. 6 éves gümös agyhártyalob
  85. 55 éves gümőkór
  86.  81 éves elaggulás
  87. 12 napos veleszületett gyengeség
  88.  72 éves tüdőlob
  89.  3 hónapos tüdőlob
  90.  63 éves idült veselob
  91. 2 éves tüdővész
  92.  43 éves hashártyalob
  93.  66 éves ütőérelmeszesedés
  94.  6 napos veleszületett gyengeség
  95. 76 éves szívbillentyű elégtelenség
  96.  72 éves emlőrák
  97.  69 éves gázmérgezés
  98.  33 éves tüdővész
  99.  64 éves véredényelmeszesedés
  100.  77 éves agybénulás

Ha jól számoltam, a száz ember átlagos életkora a halálakor: 34,2 év.

Vajon megfelel-e ez az akkori átlagos értéknek? Próbáltam adatokat keresni, csak későbbit találtam:

Az infogram.com oldala a KSH adataira építve az 1900-ban születettek várható életkorát 37 évre teszi. Ez az évtizedekkel korábbi óbudai 34,2 akkor nem állhat olyan távol a hivatalos átlagtól.

Az óbudai halotti anyakönyvbe 1914-ben bejegyzett első száz ember között 57 ember volt 18 év feletti. Az ő átlagéletkoruk halálukkor 59,2 volt. (Aki 1914-ben ennyi idősen halt meg, az 1854-ben született.) 

Összehasonlításképp: ez majdnem annyi, mint amennyire az infogram grafikája szerint a csaknem száz eszendővel későbbi utódaik, 1949-ben született magyarok számíthatnak: 61 év. Emlékeztetőül:  az 1914-ben elhunyt 57 ember között ott vannak a tüdővész áldozatai, akik ma már meggyógyulnának.

 

Ha kihagyjuk az Óbudán 1914. januárjában bejegyzett első száz halott közül nemcsak a csecsemőket, de a tüdőgümőkórban és tüdővészben elhunytakat is, akkor azt látjuk, hogy

a  46 felnőtt átlagosan 65 éves korában távozott az élők sorából. Ők még a szabadságharc idején, 1849-ben születtek.

Összehasonlításképp: az 1956-ban illetve 1957-ben születettek várható átlagos élettartama ennyi: 65,5 év.

Játsszunk el a gondolattal: mi lenne, ha száz helyett ezer vagy kétezer adatot böngésznénk végig 1914-ből, és hasonló adat jönne ki? Mi lenne, ha kiderülne, hogy valóban csaknem ugyanannyi volt az átlagéletkor 1914-ben, mint száz évvel később?

Ez számomra azt jelentené, hogy egy bő évszázad alatt a sokkal jobb orvosi ellátás, új gyógyszerek és műtéti eljárások mellett ennyit sikerült előrehaladnunk: fél évet.

De lehet, hogy van, aki egész mást olvas ki az adatokból. Kíváncsian várom a véleményeket. (Szorgalmas kutató kedvűektől akár több adatot is, a familysearch oldalán ingyenes regisztáricó után bárki keresgélhet...)

 

Érdekes a téma? Kövesse a Hajnal-AnettBlogot a facebookon!

 

 

 

Meddig éltek az őseink? - Az írástudatlan parasztasszony

Általánosan elterjedt nézet, hogy régen az emberek sokkal hamarabb meghaltak, mint mostanában.

Biztos előfordult ilyen, bár ugye az ilyen általános kijelentéseknél nem árt tisztázni, hogy ki mit ért a "régen"  szó alatt. Mert a múltunk nem egy egységes massza, hanem sok-sok különböző korszak egymást követő szakaszaiból áll. 

Az előző bejegyzésben írtam a nagyapámról, aki gyógyszerész volt, és csodával határos módon megúszta a második világháborút (bár ez a csoda első pillantásra inkább tragédiára hasonlított), így szép kort érhetett meg.

Az legrégebben élt felmenőm, akinek tudom a születési és halálozási dátumát, a nagyanyám ágáról való ükanyám. Stadler vagy Staller Rozinának hívták. Ezt nem olyan könnyű eldönteni, mert mind a két írásmódot láttam hivatalos iratokban. Nagyon kíváncsi vagyok, ő mit mondott volna, mert a nevét leírni nem tudta.

parasztcsaladfortepan_114817.jpg

Kép: Parasztcsalád műtermi fényképe 1900-as dátummal. A kép illusztráció, forrás: Fortepan

 

Láttam Rozina a végrendeletét, amely 1898-ban keltezett. Egy X jelezte az örökhagyó aláírását.

Rozina 1816-ban született, az ő gyerekkorában még nem volt iskolakötelezettség Magyarországon, így hát nem is járattak minden gyereket iskolába - a lányokat meg pláne nem. Volt azoknak dolguk otthon, szükség volt rájuk a háznál, meg ugye minek is járatták volna? Megtanulnak mindent otthon, amit kell - vélték.

Bármennyire is az iskolázottságban látjuk ma a jövőt, el kell ismernünk, hogy Rozina írástudatlanul is elboldogult. Férjhez ment, gyerekeket szült és besegített az urának a szőlőben, majd később a kocsmában nyilván a fiának is, akivel idős korában is együtt lakott. A végrendeletében a gyerekei közül erre a fiára hagyta a házát, köszönetképp, amiért utolsó éveit nála tölthette. 1901-ben halt meg, három évet élt még a végrendelet elkészülte után.

85 esztendősen halt meg tehát ez az ezernyolcszázas évek elején született asszony, aki több gyereket szült, túlélte a 48-as forradalmat, a megélhetést nyújtó szőlőt elpusztító szőlővész hatásait, az 1875-ös nagy budai árvizet, néhány járványt és más nehezebb időket. 

Orvos nem hiszem, hogy életében sokszor látta, abban az időben még inkább hívták a jószághoz a doktort, mint az asszonyhoz. Mi volt a titka ennek a tanulatlan, nyilván egész életében kemény fizikai munkát végző asszonynak?

Hát talán épp a kemény munka a szőlőben és a konyhában (csirkekopasztással, nagymosással), vagyis a fizikai aktivitás. Szerencsés volt, mert nem tömhette magát gyors- és készételekkel, hiszen ezeket még nem találták fel. Sajnos fényképem nincs róla, nem tudom, hogy nézhetett ki. De a fejemet tenném rá, hogy nem volt elhízva.

Érdekes a század eleji fényképeket nézegetni. Akárhol készültek, akármilyen emberek csoportját mutatják, mindig csupa sovány embert látunk. Nem csak a fiatalok, de a középkorúak, idősek között is.

Nem hinném, hogy Rozina különleges asszony volt. Nem is ő az egyetlen a korabeli Óbudán, aki ezt a szép kort megérte. Vegyük például az egyik nászasszonyát (a fia feleségének az anyját).

Őt Kreisl Katalinnak hívták, és Rozinához hasonlóan   katolikus német szőlős családba született Óbudán. Ő is férjhez ment egy helyi sváb legényhez, gyerekeket szült, dolgozott a szőlőben és a háztartásban. Vasárnap felöltötte az ünnepi ruháját, és elment a templomba, mise után meghallgatta a környékbeli pletykákat is. Miben különbözhetett az élete a Rozináétól? Száz év távlatából nézve nem sokban. Ő 1833-ban született és 1914-ben halt meg. Tehát 81 évet élt.

Tudott valamit ez a két ükanyám? Ugyanúgy éltek, mint kortársaik többsége, ahogy többségünk ükanyái. Nem jártak konditerembe, nem ügyeltek a diétára. Egy másik világ részesei voltak. Amikor az emberek még nem ülő helyzetben töltöttek 10-12 vagy akár 15 órát a napjukból. Amikor az élelmiszeripar még gyerekcipőben járt és nem gyakorolt mindenható befolyást a lakosság táplálkozására. 

Valószínüleg ennyi a titok. Az ükanyánk is ugyanazt tanítja, mint amit a háziorvos is mond meg a női magazinok is újra és újra megírnak: mozgás-táplálkozás-értelmes elfoglaltság (munka és/vagy család). Ennyi az egész. Tudjuk. Miért olyan nehéz mégis odafigyelnünk rá?

Nem állítom, hogy mindenki 80-85 évig élt száz esztendővel ezelőtt. Tudjuk, hogy sokan meghaltak olyan betegségek miatt, amelyek ma már gyógyíthatók. De már akkor is lehetséges volt olyan szép kort megérni, amelyet még ma is sokan majdhogynem kivételesnek tartanak. Mintha semmit nem léptünk volna előre az orvosi ellátás tagadhatatlan fejlődősének dacára....

 

Érdekesnek találja a Hajnal-Anett.blog témáit? Kövesse az oldalt a facebookon! 

Meddig éltek az őseink? - Nagyapám, a gyógyszerész

Általánosan elterjedt nézet, hogy régen az emberek sokkal hamarabb meghaltak, mint mostanában.

Biztos előfordult ilyen, bár ugye az ilyen általános kijelentéseknél nem árt tisztázni, hogy ki mit ért a "régen"  szó alatt. Mert a múltunk nem egy egységes massza, hanem sok-sok különböző korszak egymást követő szakaszaiból áll. 

pharmacyanalogicuspixabay.jpg

Igazából mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy más volt az élet a 20. század közepén, és más mondjuk a 19. század végén. Az orvostudomány fejlődése ugye, a higiénia meg a táplálkozás megváltozása stb. Természetesen nagyobb esélye volt egy átlagos magyar embernek a hosszú életre a 19. század második felében, mint ötven évvel később.

Mert hiába a nagy fejlődés, ha jön egy háború. Akkor viszik a vágóhídra a fiatal, erejük teljében lévő férfiakat, és adott esetben bizonyos valláshoz, népcsoporthoz, szexuális irányultsághoz vagy politikai hovatartozáshoz besorolt emberek tömegeit. És az otthon maradottak se biztos, hogy jól járnak, őket is tizedeli a direkt katonai támadás, a háborúkat kísérő éhínség és betegségek.

Mondjuk az én nagyapám, bár akkor fiatal ember volt, megúszta a második világháborút, nem vitték el katonának. Ezt a családi legendárium szerint annak a szerencsés esetnek köszönhette, hogy néhány évvel korábban leesett a létráról a hobbi-méhészkedés közben, és, ahogy mondták, eltörte a gerincét. Állítólag élet-halál között lebegett pár napig, de utána összeszedte magát. Azt hiszem, hosszú távon nem is volt semmi panasza.

Vagy talán emiatt járt családos ember korában az ötvenes években szanatóriumi kezelésekre, ahol mindenféle Marikákkal meg Erzsikékkel sodorta össze a sors? Nem tudom. Az biztos, hogy komolyabb következménye nem volt a balesetnek, azon kívül, hogy ennek köszönhetően megúszta a Don-kanyart.

86 évesen halt meg, ami nem rossz teljesítmény egy 1912-ben született alföldi parasztgyereknél. Gyógyszerész lett belőle egyébként, lehetne mondani, hogy esetleg ez is közrejátszhatott a hosszú életben, hogy értett a gyógyszerekhez. Biztosan értett is. 

Anyám mesélte, hogy egyszer, amikor meglátogatta a kórházban, ahol nagyapám az utolsó idején töltötte, az öreg mutatott neki egy üres pezsgősüveget a szekrényéből. Vagyis nem volt az üres, tele volt különféle színű tablettákkal. Amiket a nővérkéktől kapott, de be ugyan nem vett a sokat tapasztalt gyógyszerész nagyapám. 

Van, amikor rossz dolog történik velünk, azt hisszük, ez a vég. De előfordulhat, hogy később hálásak leszünk, mert kiderül, hogy épp erre volt szükségünk. És van olyan is, amikor nem árt egy kis szaktudás, hogy rásegítsünk egy kicsit a szerencsére.

(Folyt. köv.)

A kép forrása: Analogicus, Pixabay

Vaterán talált fotón az ükapám vendéglője

Benne vagyok a Budapest Régi Képeken facebook csoportban, ott jött szembe váratlanul az itt látható kép. Ez egy pénteki napon történt. A vízjel alapján megtaláltam a Vaterán a fénykép tulajdonosát, és hétfőn megvásároltam tőle a fotót.

Az ükapám kocsmáros volt, az ő vendéglőjét ábrázolja. Az ajtó felett ott a neve.

lebhardkarolyvendeglojekicsi.jpg

 

A vaterás hirdetésben kis ismertető is tartozik a képhez.

"Budai VENDÉGLŐ, ÉTTEREM, KOCSMA KB 1900-1910. ÜRÖMI ÚT, LEBHARD KÁROLY, ÁDÁM-KERT, SÖRÖZŐ. LEBHARD KÁROLY, III. KERÜLET, CÉGTÁBLÁKKAL, ELŐTTE KATONA VAGY RENDŐRTISZTEK ÉS VÉLHETŐEN A TULAJDONOS ÉS A CSAPOS FIÚ.

A KOCSMA KB 1890-1930 KÖZÖTT VOLT A LEBHARD-CSALÁD BIRTOKÁBAN, MAJD ÁDÁM-KERT NÉVEN NYÍLT CIGÁNYZENÉS VENDÉGLŐ. "(vatera.hu)

Amikor az eladóval találkoztam, kiderült, hogy maga nyomozta ki az adatokat az Arcanum adatbázisának segítségével.

 

A család nevéből hiányzik az utolsó, a T betű - hiába, kacifántos német név - , de az adatok nagyrésze stimmel. A leírás számomra már ismerős tényeket tartalmaz, csak egy adattal vitatkoznék. A felvétel szerintem később készült a megadottnál, közvetlenül az első világháború után.

 

Mivel elég hosszú időt töltöttem a család ezen ágának tanulmányozásával, a képen szereplő emberek többsége nem teljesen ismeretlen számomra.

Az ajtóban zsebretett kézzel álló szőke fiatalembert felismerni vélem a korábban róla látott családi fotográfiák alapján.

Ő Lebhardt Károly egyetlen fia (akinek öt lánytestvére volt), Lebhardt Ferenc. 1894-ben született, és a képen már nem gyerek, tehát a felvétel szerintem 1920 körül készülhetett.

 

Amikor Ferenc a világra jött, bizonyára nagy volt az öröm: fiú, tehát lesz, aki továbbviszi az üzletet.

A boldog szülők ekkor még nem sejthették, hogy ebben az időben nem a legszerencsésebb dolog volt fiúnak születni: Ferenc épp betöltötte a húszat, amikor kitört a Nagy Háború, és őt is, mint a többi férfit, elvitték katonának.

A képen mosolyog, ekkor már béke van, és ő túl „3 évi fronti szolgálaton és 1 évi fogságon”. Ezek az ő szavai, egy kérvényben olvastam a Budapesti Levéltárban. 1922-ben fordult a hatósághoz, amikor a Szépvölgyi úton saját vendéglőt kívánt nyitni.

Ez a képeslap az Ürömi utca 54. szám alatti kocsmát hirdeti, apja üzletét, ahol Ferenc kitanulta a szakmát. Lebhardt Károly a fotó elkészültekor már több, mint tíz éve halott, a cégtábla az ajtó felett megkopott.

Ma, a monitoron felnagyítva sejteni még a „Vendéglő” és német megfelelője, a „Gasthaus” kifejezés egyes részeit is.

 

Ki áll az ajtóban Ferenc mellett? Fivére, ahogy írtam, nem volt, apja már meghalt.

Szerintem az üzlettársa az, egyben sógora, Balogh József.

Egy igazi magyar bajszos legény. Erdélyi születésű, református vallású. Kész skandallum lehetett a házasságkötése az echte óbudai sváb vendéglőslánnyal, a katolikus Lebhardt Juliával. Ráadásul ez a Balogh már elvált ember volt!

Minden hájjal megkent alak lehetett, csak meg kell nézni, hogy fogja az a szivart, milyen elszántan néz a kamerába! Egy jött-ment, korábban kereskedelmi utazó. Jól beházasodott ebbe a vendéglőbe!

De Ferenc nyilván megbízott benne. Együtt nyitották a nagyobb éttermet nem sokkal később, kétszintes, vendégszobás, tényleg szép helyet. Még buszjáratot is indítottak volna oda a kuncsaftnak!

De az együttműködés nem tartott örökké: Julia 1935-ben beadta a válókeresetet Balogh ellen, aki feleségét előző év augusztus végén „elhagyta”. Micsoda szégyen! Akkoriban csak a cselédlányok – például a Lebhardtéknál szolgálatot teljesítő Julianna nevű – meg a felvilágosult nagypolgárok és művészek váltak, rendes emberek nem...

 

Lebhardt Juliának gyereke nem volt, de nem maradt egyedül a válás után. Hozzáment elhalt nővére, Irma özvegyéhez, Wayand Gyulához.

Ez a környékről való németajkú ember kellett hogy legyen, beleillett a családba, még akkor is, ha nem szőlős vagy kocsmáros, de betűszedő volt a szakmája.

Együtt laktak egyébként Julia válásának idején a vendéglővel nagyjából szemben lévő házban. Ahogy Julia nővére, Erzsébet is, aki egy Doglioni nevű, részben olasz, részben óbudai német származású gyári munkás özvegye volt.

 

Ez a Doglioni hamar meghalt, Erzsébet meg ott maradt három gyerekkel. Az egyikük itt látható szerintem a képen, középen. Az a sötéthajú, feketeszemű fiatal fiú.

Később is segédkezett a nagybátyja vendéglőjében, olvastam valami iratban. A bátyjával gondok voltak, valami nem stimmelt nála, úgy emlékeznek ma a családban. 

A képen látható fiú, a Doglioni Ferenc lehetett özvegy anyja reménysége. Nem maradt végül a vendéglős szakmában, gyári munkás lett, akárcsak az apja. Esztergályos segéd, aki vésnöknek tanult.

Mellette szenvedélyének, a sakknak hódolt. Nemcsak versenyeken vett részt rendszeresen, de ő, Doglioni Ferenc elvtárs vezette a munkások lapjában a sakkrovatot, versenyfeladatokat talált ki, rendezvényeket szervezett.

Ki tudja, mi lehetett volna belőle, ha nem derül ki, hogy  - bár Lebhardt Ferencnél jó tizenöt évvel később, de - ő is rosszkor született. Őt már a második világháborúba sorozták be, és ő is fogságba esett, 1945. januárjában. Soha nem tért haza.

A nevét ma több weboldalon megtalálni, a sakkszerzők, a sakkmagazin, a Népszava oldalán. Valamint a hadisír nyilvántartóban. Születési helye: „Vengrija”, az elhalálozás dátuma: 1945 szeptember. Az ő története itt ért véget.

 

Lebhardt Ferenc a kép készülte után egy-két évvel megházasodott: németül nem beszélő pesti lányt vett el, aki néha nem bizony találta a közös nyelvet az anyósával. De legalább kereskedelmi iskolába járt, így biztosan be tudott segíteni az urának.

Az Ürömi utca 54. szám alatti vendéglőt eladták, de Ferenc nem messze, a Szépvölgyi úton működtette a saját vendéglőjét. Fiatalon özvegyen maradt anyja is saját vendéglőt vitt a Dunaparton, egy strandfürdőben.

Lebhardt Ferencnek és feleségének, Katalinnak két gyereke született, és a házaspár sok évtizedet élt le együtt. Bár Ferenc a szép vendéglőjét elvesztette, a hatvanas évek szocialista Magyarországán ezt már aligha bánta, s bizonyára a felesége se rótta fel ezt neki. Hiszen úgyis elvették volna azt az új, szolialista Magyarországon.

Ha optimista kicsengéssel szeretnénk befejezni a családi fotó leírását, azt is mondhatnánk, a lazán a kamerába mosolygó Lebhardt Ferencnek végülis szerencséje volt a sok szerencsétlenségben.

Karl Lagerfeld aranyköpései

Sikeres volt, híres és excentrikus. Igen, egy macskával élt együtt. Igen, már jó ideje mindig napszemüveget és kesztyűt viselt és jelmezszerű ruhát hordott. Jellegzetes hanghordozással beszélt, ezzel is jelezve, hogy nem csupán egy közülünk. Nem is volt az.

"I'm very much down to earth. Just not this earth." - mondta. Saját bevallása szerint hatévesen már angolul és franciául is beszélt a németen kívül a tehetős szülei által biztosított nevelésnek köszönhetően. Nem volt sanyarú gyerekkora, de minél előbb felnőtt akart lenni, nem szeretett a többi gyerekkel játszani. Inkább rajzolt és olvasott egész nap.

Húsz éves korában anyjával költözött Párizsba, és hamar a divatvilág forgatagában találta magát.

Itt élte le az életét, és a bámulatos karriert futott be. Gyönyörű ruhákat tervezett, mindig, idős korában is képes volt a megújulásra, és üzleti ügyekben sem lehetett teljesen analfabéta, hiszen az ötszáz leggazdagabb német között tartották számon.

"Többre is vihetted volna, csak hát hiányzott belőled az ambíció, úgyhogy végülis nem is olyan rossz, amit elértél." - mondta az anyja. Ez megmagyarázza, kitől örökölte Karl csípős nyelvét, amelynek slágfertig kiszólásait köszönhetjük.

Bár fiatalon elhagyta Németországot, szívesen adott interjút német nyelven is, és szinte bármilyen intim vagy idióta kérdésre is válaszolt.

Nem volt titok, hogy élete nagy szerelmét annak 1989-ben bekövetkezett haláláig ápolta, és többé nem élt együtt senkivel. Életfilozófiája az volt, hogy ne aludjunk együtt azzal, akit szeretünk, mert az oda vezethet, hogy csalódunk szerelmünkben illetve ő csalódik bennünk.

Ezen a ponton minden amatőr pszichológus számára gyanússá válhat, hogy a mama csípős nyelve nagyobb károkat okozott Karl lelkében. De amilyen kiszámíthatatlan az élet, úgy tűnik, hogy Lagerfeld ennek a taktikának köszönhette, hogy nem kapta el a HIV fertőzést AIDS-ben elhunyt élettársától.

Különben is, egy állattal könnyebb együtt élni, mint egy emberrel - ismeri el Lagerfeld a beszélgetésben, amelynek során kétpercenként belekortyol a gondosan odakészített cola light italába és nem hajlandó leülni, mert úgy nem jönnek olyan jól a gondolatai, mint állva.

Itt irigyelhetjük Lagerfeldet. Aki megteheti, hogy pontosan úgy él, ahogy szeretne. Fütyül az elvárásokra, a normákra. Azt teszi, ami jó neki. Nincs kedve vastag szemüvegben mutatkozni, ezért dioptriás napszemüveg mögé rejti a szemeit, így legalább nem látszanak a szarkalábak sem. A fogyókúrától ráncos és túl vékony a nyaka, ezért csakis magas galléros ingben hajlandó mutatkozni a nyilvánosság előtt. A kesztyű talán a kéz májfoltos bőrét hivatott eltakarni. Nem hóbortról van szó, mindennek ésszerű magyarázata van. Minden egy célt szolgál.

Egy másik tévécsatorna 15 évvel ezelőtt többrészes dokumentumfilmet készített a Chanel házban Lagerfeld vezetésével folyó munkáról. A filmben a divattervező (a németeknek "Kaiser Karl", a munkatársai számára "Monsieur Karl") elmúlt 70 éves, és ékes példáját szolgáltatja a ma harmincas-negyvenes generációnak arról, hogy igenis lehet ebben az életkorban dolgozni. (Érdekes és szinte szürreális szereplő egy 75 éves asszony, aki saját parasztgazdaságát irányítja szintén igen aktívan. Mellékesen a Chanel ház ruháihoz készíti a bortnikat 1947 óta. Már, ha az időjárási viszonyok engedik. Mert a szalma behordása sürgősebb, ha eső ígérkezik.)

Lagerfeld tényleg nem volt szégyellős, ha interjút kértek tőle. Az internetet bogarászva olvashatunk arról, hogy miután középkorúként jó pár kilót felszedett, és nem fért bele a megcélzott öltönyökbe, drasztikus életmódváltásba kezdett. Innentől kezdve csak halat, zöldséget és gyümölcsöt evett. A cola light valamiért szintén belefért az új diétába. Hogy az orvos bólíntott-e rá, vagy Lagerfeld saját meggyőződése volt, nem tudni. Orvoshoz egyébként nem szívesen járt, telefonon értekezett velük, illetve évente kétszert vért vetetett, hogy annak eredményeiből állapítsák meg, ha valami esetleg nincs rendben. 

Mindig fiatalokkal vette körül magát, a vele egykorúak idővel untatták. "Minek sorolják nekem a nyavalyáikat? Nem vagyok a háziorvosuk!"- mondta.

Nyolcvanöt évesen halt meg hasnyálmirigyrákban, miután előző nap beszállították a kórházba. Csupán egy hónappal korábban történt, hogy nem jelent meg a bemutatóján, ekkor kezdődtek meg a spekulációk arról, mi lesz a divatházzal, ha Lagerfeld esetleg  nem folytatja a munkát.

Nem túlzás azt állítani, hogy amíg élt, dolgozott. Ez volt az élete.

Két híres mondása jelzi a munkához való viszonyát: "Nem ismerem a stresszt. Csak a strasszt." - irigylésre méltó, ugye? Ahogy ez is: "A szalag mellett állni, az munka. Amit én csinálok, az a szabadidő eltöltése egy munkahelyen." Úgy tűnik, közelről ismerte a flow fogalmát, amit oly sokan szeretnének elérni.

Karl Lagerfeldnek nemcsak szép ruhákat köszönhetünk. Ha jobban odafigyelünk, még sok mást is tanulhatunk tőle. Álljon itt még két idézet kommentár nélkül:  "A jövő: az az idő, ami még maradt."

És: "Szerintem jobb, ha valaki forog a sírjában, mintha csak fekszik ott mozdulatlanul."

Előadások és cikkek német nemzetiségi avagy "sváb" családkutatás témában

 

dedszulokeskuvoimosolygoskozeli.jpgÓbudai Platán Könyvtár Ezüsthegyi Könyvtára, Budapest, 2018.02.08.

"Elfelejtett őseink: Lebhardt, Harrer, Gruber" Előadás az Óbudai Platán Könyvtár Ezüsthegyi Könyvárában, Budapest, 2018. február. Cikk az Óbuda.hu oldalon.

"Mit tud a történetírás a családomról?" Előadás a Magyar Családkutató Egyesület konferenciáján, Budapest. A diák megnézhetők az AKuFF oldalán.

"Weingarten, Gastwirtschaft, Kleinladen" Előadás konfererencián, Andrássy Egyetem, Budapest, 2014. december. Beszámoló az AndrássyUni.eu-n

"Der Braunhaxler in Altofen und sein langer Weg zum Ungarntum" Előadás doktorandusz konferencián, Andrássy Egyetem, Budapest, 2014. november. Beszámoló a Zentrum.hu oldalán, ill. német nyelven az AndrássyUni.eu-nál.

"Die Ganz Werke in Budapest um die Wende vom 19. zum 20. Jahrhundert" Előadás történész konferencián, Chemnitz, Németország, 2014. június. Beszámoló a h-net.org oldalán.

"Der Braunhaxler in Altofen und sein langer Weg zum Ungarntum" Cikk az AUB tanulmánykötetében. Az egész szöveg letölthető az Academia.edu oldaláról.

"Ungarndeutsche Heimatliteratur in der Zwischenkriegszeit..." Cikk a "Deutsch ohne Grenzen" c.Csehországban szerkesztett tanulmánykötetben. Az egész cikk olvasható a d-nb.info oldalán.

MIT VEGYEK FEL - az irodába?!

Itt az ősz, a szekrény mélyére kerülnek a nyári ruhák és a vékony felsők, hogy átadják helyüket a vastagabb daraboknak. Ugye, milyen egyszerűnek hangzik? Akkor miért nincs mit felvennem?! 

Nézzük, mit ajánlanak az irodai dolgozóknak idén ősszel a trendi youtube videókban.

Az első filmecskében egyszínű, kifinomult szetteket adnak egy próbababaként funcikáló lányra:

A következő videó azt ígéri, 15 ruhadarabbal felfegyverkezve bátran nekivághatunk a mindennapi munkábajárásnak, nem lesz több hiszti a szekrény előtt.

Három javaslat a letisztult formák kedvelőinek:

Élő próbabás videó kreatívoknak, akik nem szeretnének lemondani a színekről 9 és 5 óra között sem:

Még be sem értünk az irodaházba, mégis tettünk valamit egy szebb világért... :)

süti beállítások módosítása