Nyelvtanulásról, gyereknevelésről, táplálkozásról, történelemről, jelenről és jövőről...

Hajnal Anett

Hajnal Anett

A nagycsalád legendája

2015. december 19. - Hajnal Anett

Nehéz ma nőnek lenni. Megbízható munkaerőnek, meghitt otthont teremtő háziasszonynak, odaadó feleségnek és gondoskodó anyának egyszerre. Nagyanyáinknak bezzeg egyszerűbb volt – amikor még együtt élt a Nagycsalád, és a gyerekeket szerető családtagok vették körül a nap minden órájában…

Legalábbis a lányregények szerint. A történészek egész más képet festenek elénk az elmúlt korokról.

A gyermek helye a régi nagycsaládban

A nagycsalád a középkorban a háznépet jelentette, vagyis mindazokat, akik egy fedél alatt éltek, még akkor is, ha vérségi kapcsolatban nem álltak egymással. Ennek a nagycsaládnak a feje a ház ura volt, ő irányította a gazdaságot. Felesége, a gazdaasszony dolga a házon belüli feladatok, a cselédek és saját felnőtt gyermekeinek, illetve azok házastársainak munkájának koordinálása volt. A gazdaságnak el kellett tartania a ház népét, ezért mindennek olajozottan kellett mennie. Ebben a hierarchikus rendszerben annak volt becsülete, aki hasznos tagjává vált a kis közösségnek. „Aki nem dolgozik, ne is egyék” – ma is ismerjük a kemény paraszti bölcsességet, amely nem az egyén, hanem az egész rendszer túlélését tűzi ki céljául, a legnehezebb körülmények között is.

Könnyű elképzelni, hogy abban az időben, amikor az időjárás kegyeitől függött az, hogy lesz-e elég ennivaló tavaszig, amikor tomboltak a járványok és gyakoriak voltak a háborúk, az emberek életének középpontjában nem állhatott a gyerekek nevelése.

Martin Textor, családkutatással és pedagógiával foglalkozó német tudós szerint a parasztcsaládoknál egészen a 20. század kezdetéig másodrangú dolognak számított az anyaság. A gyereket szülő nőknek ugyanúgy el kellett végezniük a munkájukat, mint korábban, a kicsiket a cselédek vagy rokonok látták el, amíg az asszonyok a földeken dolgoztak. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az ebédet főző, általában idősebb nő megtűrte a konyhában maga mellett a csecsemőt, akinek jó esetben adott egy kis kását, hogy ne sírjon annyira. (Csak nagyon keveset szoptatták gyermeküket, hiszen az is akadályozta a munkavégzés effektivitását.) A nagyobb gyerekek besegítettek a gazdaságba, a gyerekszoba, a játékszer természetesen ismeretlen fogalmak voltak.

Ennyire embertelenek lettek volna az őseink? Ennyire nehezek voltak a körülményeik. Amikor csak együttes erővel lehet megnyerni a túlélésért folytatott harcot, egyszerűen nincs helye az egyéni érzelmeknek és érdekeknek. És, ha a világra jött újszülöttek közül több hal meg, mint amennyi életben marad, akkor a szülők saját magukat is védik azzal, ha próbálnak lelkileg távol maradni a kicsiktől.

 

A kiscsalád születése

A 18. század közepén nagy változások álltak be. Csökkent a csecsemőhalandóság és nőtt a várható élettartam, vagyis a megszületett gyermekeknek már merhettek örülni a szülők, akik közül egyre többen élték meg az unokáik születését is. Pukánszky Béla, a neveléstudományt kutató egyetemi tanár szerint a középkorban az volt a jellemző, hogy az anya vagy az apa a házastársa halála után újraházasodott, és a ház népét az együtt élő (mostoha)szülők, nagyszülők, testvérek, féltestvérek közössége adta. A 18.század végére azonban létrejött egy új típusú család: a nukleáris család, vagyis a kiscsalád, amely az apából, az anyából és egy vagy két gyerekből állt.

Ekkor kezdődött az iparosodás kora. A hirtelen megnövekedett számú lakosságot már nem tudta eltartani a föld, ezért a falusiak tömegei vették az irányt a városok felé, hogy a manufaktúrákban és az újonnan alakult gyárakban keressék a megélhetésüket.

A munkáscsaládokban nemcsak a férfiak, a nők is legalább napi 12 órát gürcöltek, a gyerekeket néhány évvel idősebb testvéreik vagy mások gondozták, hogy aztán 7-8 éves koruktól ők is az üzemben vagy a bányában dolgozzanak meg a betevőért.

Nem véletlen, hogy a 19. század elején jöttek létre a szociális foglalkozások. Miután elvált a munkahely és a privátszféra (a műhely, a bolt már nem a ház földszintjén volt, a felnőttek minden nap elmentek otthonról dolgozni), a nukleáris család segítségre szorult. A gyerekeket ekkor már óvónők gondozták, de létrejöttek a gyermekjóléti hivatalok elődei is, mert szükség volt a szülők ellenőrzésére és sok esetben a beavatkozásra is.

Kevesebb gyermek született, de már volt remény arra, hogy közülük sokan megérik a felnőttkort, így a jobb körülmények között élő szülők érdeklődése utódaik felé fordult. Az anyák azonban most sem hallgathatnak az ösztöneikre: a kor szelleme szerint a tudomány hivatott megmondani, mi a helyes a gyermeknevelésben.

Ekkor jöttek létre az első óvodák, legelőször Nagy-Britanniában, Robert Owen textilgyárában, a munkásnők 2 és 6 év közötti gyermekei számára. Itt és később az Európa-szerte megjelenő hasonló intézményekben a szabadban végzett tevékenységekkel, játékkal, táncolással és énekkel igyekeznek megfelelő körülményeket nyújtani az alsó néprétegek egészségtelen lakásokban élő porontyai számára. A nagypolgárság és az arisztokrácia gyermekei szerencsésebbek: velük dajkák és házitanítók foglalkoznak, nincs szükségük rá, hogy intézményekbe gyűjtve menekítsék ki őket sivár életkörülményeik közül. Édesanyjukat azonban ők sem láthatják annyit, mint a mai kisbabák. Dr. Kéri Katalin neveléstudománnyal és neveléstörténettel foglalkozó történész szerint a szoptatást egészen a 19. század végéig dadák vagy dajkák végezték, akiket házhoz fogadtak, vagy a gyereket adták hozzájuk vidékre. A jómódú nők körében nem volt sikk a csecsemővel való foglalatosság, és nem is igen lehetett volna összeegyezetni a társadalmi kötelezettségekkel. A szegényebbek pedig nem engedhették meg maguknak a kiesést a munkából.

Nagyanyáink szemüvegén át

A 20. században sem volt mindig rózsás az élet. Nagyanyáink családalapítása éppen egybeesett a második világháborúval, elhurcolásokkal, kitelepítéssekkel, államosításokkal és kisöprésekkel. Az ötvenes években romjaiból kellett újjáépíteni az országot – nem a születésnapi gyerekzsúr megszervezése volt a nők elsőszámú problémája.

Nehéz ma nőnek lenni, megbízható munkaerőnek, meghitt otthont teremtő háziasszonynak, odaadó feleségnek és gondoskodó anyának egyszerre. Nagyanyáink szemüvegén keresztül nézve mégis irigylésre méltó a helyzetünk: mert nekünk megadatik, hogy az összes szerepet betölthessük. Nem kell lemondanunk egyikről sem, és igazából csakis rajtunk áll, melyik szerepből mennyit vállalunk.

(Megjelent a Képmás Magazin 2013/03 számában.)

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnal-anett.blog.hu/api/trackback/id/tr177749304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2015.12.21. 09:33:20

A cikk ugyanolyan egyszerűsítés, mint a "régen minden jobb volt" toposz. Az irodalomban évezredeket haladhatunk vissza az időben és még az igazán archaikus korokból is vannak szép és kedves leírásaink gyermeknevelésről, szülő-gyermek viszonyról, önfeledten játszó kisgyermekekről. Keményebb világ volt, ez tény, de kár úgy elképzelni a régmúlt időket mint egy non-stop vietnámi háborút.

Hajnal Anett 2015.12.21. 09:44:50

Kedves @Ad Dio, igen, biztos, hogy a cikk egyszerűsítés, már csak a terjedelem miatt is muszáj egyszerűsíteni... Az is biztos, hogy "nagyanyáink korában" :) is voltak szerető és odafigyelő szülők. De nem volt minden olyan tökéletes, mint ahogy azt ma hinni szeretnénk. És, ha ezt tudatosítjuk, talán segít elfogadnunk azt, hogy ma sem minden tökéletes...

Ad Dio 2015.12.21. 10:15:54

@Hajnal Anett:

Anett, ezzel én nem vitatkozom. Én azonban az olvasó szemével látom a dolgot és nem a publicistáéval. Ez utóbbi hajlamos azt is belelátni, amit csak bele _akart_ írni.

Jelen állapotában a cikk eléggé "lótúloldala" hangvételű - legalábbis egy szimpla képzetlen olvasó szemében.

Egyébként sajnos pont a mindennapok azok, amik szinte teljesen homályban maradnak őseink életéből. Tudjuk mikor élt Mátyás király, mikor volt a Canae-i csata, milyen alaprajzú volt Athen fénykorában, de fogalmunk sincs arról, hogy a hozzánk hasonló egyszeri ember hogy élte a mindennapjait. Drága volt az írás az ilyesmire

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2015.12.21. 10:39:47

@Ad Dio: Igen, ez nekem is hiányzik. De ha nem ismernéd, itt egy jó kis blog a témában:

mindennapoktortenete.blog.hu/

Mérnork 2015.12.21. 10:40:43

@Ad Dio:
Gondolom, ahogy ma is, voltak családok ahol szeretettel bántak a gyerekekkel/egymással, voltak ahol meg gyilkolták egymást.
Talán az arányok lehettek kicsit másabbak.

Andy73 2015.12.21. 10:41:04

"A 18.század végére azonban létrejött egy új típusú család: a nukleáris család, vagyis a kiscsalád, amely az apából, az anyából és egy vagy két gyerekből állt." Ez bizonyára így van, tisztelem Pukánszky Béla munkásságát.
Azonban az átlagos gyerekszám ennél magasabb volt a fogamzásgátlás elterjedéséig, vagyis a 20. sz. második feléig. Ezért rohamosan nőtt Európa lakossága a 19. században és a 20. sz. elején, úgy, hogy közben Amerikát is benépesítették a kivándorlók. Ma pedig csökken a lakosság, és Európába jönnek tömegesen a bevándorlók.
A konklúzióval egyetértek: ma különlegesen jók a feltételek a gyermekvállalásra és nevelésre, és most a legnagyobb a döntés szabadsága is. Ez azonban nemcsak egyéni döntés, elsősorban a megfelelő párt kell megtalálni hozzá.

Andy73 2015.12.21. 10:53:54

Még valami: a nukleáris család elnevezés a magra utal, vagyis, hogy nem él együtt több generáció, hanem csak a szülők és a gyerekeik. Ennyiben kis család, viszont a gyermekek száma ebben is lehet kettőnél több. Tehát nem keverendő össze azzal, hogy ma már három gyerekes nukleáris családot is nagycsaládnak nevezzük, mert ez ma már sok gyereknek számít az átlaghoz képest.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.12.21. 10:57:17

Kis- vagy nagycsalád, nem ez a lényeg. A lényeg a család, azaz minden jó, kivéve a családellenes és homoklobbista liberális propagandán kívül.

Hajnal Anett 2015.12.21. 11:24:28

@Ad Dio: Köszönöm az észrevételt, sajnos tényleg hajlamos vagyok rá, hogy túl szűkszavúan fogalmazzak, és azt gondoljam, benne van az, egyértelműen, amit aztán az olvasók hiányolnak... Pedig igyekszem...
Történelem: mostanában azért már akadnak mikrotörténettel, családtörténettel és hasonlókkal foglalkozó irányzatok. Szerencsére! Engem is ez érdekel! :)

Hajnal Anett 2015.12.21. 11:28:21

@Életunt Cápa: Köszi az ajánlást, igen, például ezen a blogon lehet érdekes dolgokat olvasni.

Hajnal Anett 2015.12.21. 11:33:03

@Andy73: Az emberek nem várták meg a fogamzásgátló tabletta feltalálását, már korábban is befolyásolták, hány gyerekük legyen. Sokáig kevesebb gyerekük volt például az evangélikusoknak, mint a katolikusoknak. Olyan területeken, ahol a föld feloszlott volna az örökösök között, soan tettek róla, hogy csak egy örökös legyen. Olyan módszerekkel, amelyekre gondolni sem jó...

Ad Dio 2015.12.21. 11:48:26

@Hajnal Anett:

Épp ajánlani akartam azt a belinkelt blogot. Igazán élvezetes anyag. Meglátásom szerint nagyon jó arányérzékkel értékeli a múlt hétköznapjait.

Ad Dio 2015.12.21. 11:54:44

@Hajnal Anett:

Van aki úgy véli, magzatelhajtásba közel annyian haltak bele, mint a szülésbe :-o. Talán ez túlzás. Szerencsére a régiek ebben sem voltak olyan sötétek mint elsőre gondolnánk. A megszakított közösülés gyakorlatát például szintén nem a 20. században találták fel, az is évezredes múltra tekint vissza. A szexualitás praktikus oldalának dokumentálásával persze még annyira sem foglalkoztak akkoriban, mint a hétköznapi élet leírásával, de ahogy ma is, akkoriban is meg lehetett becsülettel is élni a szexuális életet, nem kellett feltétlenül az asszony életével hazardírozni.

furious ewok 2015.12.21. 13:09:54

Szerintem jó cikk, érdekes látásmód, köszönöm. Egyébként nőnek lenni szerintem ma sem könnyebb, mint pár évtizeddel ezelőtt, talán gyereknek jobb lenni, de ez is attól függ, hova hoz a gólya...

kisvirag78 2015.12.21. 13:41:42

Aki nem hiszi, mennyire igaz, hogy a gyerek keveset számított a nagy átlag életében, és inkább úgy tekintettek rá, mint újabb segítőre a család munkavégzésében, annak javaslom, hogy keresse fel azokat a ma 30, 40 éveseket, akik Erdély kis falvaiban a 70-es, 80-as években töltötték a gyermekkorukat, és attól felfelé... Sokat tudnak mesélni. A kiságy pl. azért volt, hogy egész napra ott hagyják a gyereket. Hajnalban elmentek a mezőre, előtte evett a kicsi, ha éhes volt, ha nem. Délben az anya hazament, megfőzte az ebédet, megetette a kicsit, átpelenkázta, és ment vissza a mezőre a többieknek az étellel. Aztán késő este újfent hazamentek, akkor kapott újra ételt és tiszta pelust a kicsi (néhány hónapos baba). Ha közben történt valami a gyerekkel, nem magukat hibáztatták érte, mert mindenki így csinálta, bele sem gondoltak, hogy lehetne másképp, járulékos veszteségnek könyvelték el. Persze, megsiratták, de nem volt érte bűntudatuk, fel sem fogták. Más falvakban meg vitték a babát a mezőre, akár 40 fokban is, ha kicsi volt, úgy bepólyálták, hogy moccanni sem tudjon egész nap, ha nagyobb, kikötötték a fához, hogy ne bóklásszon el. Nagyon ránézni sem tudtak. Nem értek rá az anyák a sok munka mellett a gyerekkel bajlódni. Persze szerették, és babusgatták, amikor tudták, de annyira nem volt rá lehetőségük, mint a mai jóléti társadalomban. És persze a férj sem tűrt el, hogy feleslegesen ücsörögjön a gyerek kedvéért az asszony. Az első az ura volt, a második a háztartás, a harmadik a pénzkeresés, a közös családi munka, és csak valahol a végén kullogtak a gyerek szükségletei. Ha panaszkodott az anya, azt kapta válasznak, hogy mi sem kaptunk több figyelmet, mégis felnőttünk. A gyerekeket nem nevelték, hanem felnőttek valahogy. 3-4 évesen már a mezőn voltak és ők hordták a vizet. Sokakat nem hagytak tanulni, kivettek az iskolából, ha megsokasodott otthon valamiért a munka. A férfiak ittak, az anyáknak beleszólásuk sem volt semmibe, abba sem, ha esetleg más sorsot szántak a gyerekeiknek. Rengeteg emiatt a sérült lelkű felnőtt, sajnos. És ez nem a sötét középkor, hanem az a közelmúlt, aminek élnek a tanúi.

Mérnork 2015.12.21. 14:18:22

@kisvirag78:
Nyilván a mélyszegénység sose tett jót a gyerekkel való jó bánásmódnak, de ez ma is igaz. Csak ma jóval kevesebb az a szegény család ahol szó szerint az ételre nem telik.
De szüleim példáján keresztül úgy látom, hogy régen is (45 vok ;-), szüleim '35-ben és '42-ben születtek) igen nagy volt a szórás a gyerekkel/ asszonnyal bánásban, mint manapság, nagyban függve az iskolázottságtól, anyagi/társadalmi helyzettől, férj/feleség személyes habitusától.

Andy73 2015.12.21. 14:31:04

@Hajnal Anett: Tudok róla. Arról is, hogy Magyarországon a 60-as években több abortusz volt, mint ahány gyerek született, Lehetne taglalni ezt is, csak nem akartam belemenni. Általánosságban azonban elmondható, hogy Európában a múlt század közepéig sokkal több gyerek született, és a gyerekszám a modern fogamzásgátlás elterjedésével esett vissza végleg jelentősen.

Advanced Flight 2015.12.21. 14:35:30

@kisvirag78: Nem értek rá az anyák a sok munka mellett a gyerekkel bajlódni.

Így van, és mellesleg ennyit arról a férfiak körében kedvelt meséről, hogy régen, az emancipáció előtt jobb volt a nőknek, mert nem kellett dolgozniuk, eltartotta őket a férjük.
Muhaha!

Nemfajtalan srác 2015.12.21. 15:18:12

A zember ahogy korosodik, egyre komfortosabb világot igyekszik berendezni maga körül. Mire eljut az igazán komfortos és biztonságos környezetig, addigra már nem is bírja élvezni, pedig hogy örült volna a felének is fiatalabb korában!

Végül jön a koporsó, ott már nincs baj a kiszámíthatósággal.

A régi asszonyok sokszorta nagyobb diszkomfortot is elviseltek, úgy sülték a sokszorta több gyereket. Az európai kulltúra - ami egykor meghódította az egész világot - kezd eljutni a tökéletes komfortig, ami a kihalás előtti utolsó stáció

Hajnal Anett 2015.12.21. 15:23:39

@maxval bircaman BircaHang Média: @kisvirag78: Nem hangzik jól, de volt ilyen, nem kis számban, igen. Én ausztriai napszámosokról olvastam, hasonló volt a helyzet még a második világháborúig is akár egyes helyeken.

Hajnal Anett 2015.12.21. 15:25:01

@Andy73: Igen, én sem akartam elmenni ebbe az irányba. Köszönöm a hozzászólásokat egyébként!

Ad Dio 2015.12.21. 15:25:52

@kisvirag78:

Ez így ebben a formában megint nem igaz.

Édesapám '38-as, parasztcsaládban nőtt fel, mesélt a gyermekkoráról.

Ha ismered a paraszti életet, tudod, hogy a munkának ritmusa volt. Ugyan akadtak olyan időszakok, amiket úgy vészeltek át, ahogy leírtad (pl. aratás), de többnyire azért nem ilyen feszített volt a parasztcsalád élete. A nehézséget inkáb az adta, hogy hajnaltól napestig volt valami munka. De azért jutott a gyerekekre is idő. Főleg hogy a legtöbb helyen több generáció élt együtt és többnyire volt olyan öreg, aki már nem tudott az állatokkal vagy a földdel dolgozni.

A 70-es 80-as évek Erdélya azért volt keményebb ilyen téren, mert már sok helyen kialakult a kiscsalád intézménye, de a munkákat még a nagycsaládra méretezett ütemben végezték.

"Rengeteg emiatt a sérült lelkű felnőtt, sajnos."

Nem kevés olyan barátom van, aki a 70-es években született Erdélyben. A nevükben kérlek, hogy ilyen kijelentéseket NE tégy. Ez feléjük dehonesztáló, ráadásul nem is igaz.

Hajnal Anett 2015.12.21. 15:27:39

@Advanced Flight: Még akit eltartottak is (ahol havi jövedelme csak a férfinak volt, és a feleségnek nem kellett a földeket/boltban besegítenie), ott is hozzájárulhatott az asszony hozománya, öröksége a közös vagyonhoz. Ingyen semmi sincs...

kisvirag78 2015.12.21. 15:33:53

Pedig rengeteg a sérült lelkű, hidd el. Nem mondtam, hogy mindenki az. A barátaim többsége megszenvedte a gyerekkorát, és ez kihatott az egész életére. Igaz, ez inkább a hagyományosabb, elzártabb falvakra jellemző, de azokra sajnos hatványozottan. Ráadásul a lányok nagyobb részét nem engedte az apjuk továbbtanulni a 8 osztály után. Tele van ilyen történettel a rokonság, ismerősi kör. És ez nem mélyszegénység, hanem alulműveltség kérdése.

Nemfajtalan srác 2015.12.21. 16:00:15

@kisvirag78:
"És ez nem a sötét középkor, hanem az a közelmúlt, aminek élnek a tanúi."

Bocsi, de szerinted a Ceausescu-féle Románia mire szolgálhat példaként? Ahol semmit nem lehetett csak úgy vásárolni az üzletben, milliónyi intézkedés korlátozta a szabadságot, és MINDENKINEK, nem csak a nőknek az élete volt keserves

Advanced Flight 2015.12.21. 16:16:17

@Hajnal Anett: pontosan. Bár asszem a hozománnyal azért valahogy el kellett számolni, meg vissza is kérhette a nő bizonyos esetekben....

Ad Dio 2015.12.21. 16:18:39

@kisvirag78:

Én elhiszem neked, hogy a Te tapasztalatod ez. Picit furcsállom ugyan, hogy az enyém ennyire különböző, de talán nem egy környékről vannak az információink.
Az általam ismert emberek zöme nem csak hogy nem "sérült" de épp ellenkezőleg: a társadalomban sokkal inkább az átlagnál egészségesebb lelkületűek közé tartoznak.
süti beállítások módosítása