Általánosan elterjedt nézet, hogy régen az emberek sokkal hamarabb meghaltak, mint mostanában.
Biztos előfordult ilyen, bár ugye az ilyen általános kijelentéseknél nem árt tisztázni, hogy ki mit ért a "régen" szó alatt. Mert a múltunk nem egy egységes massza, hanem sok-sok különböző korszak egymást követő szakaszaiból áll.
Igazából mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy más volt az élet a 20. század közepén, és más mondjuk a 19. század végén. Az orvostudomány fejlődése ugye, a higiénia meg a táplálkozás megváltozása stb. Természetesen nagyobb esélye volt egy átlagos magyar embernek a hosszú életre a 19. század második felében, mint ötven évvel később.
Mert hiába a nagy fejlődés, ha jön egy háború. Akkor viszik a vágóhídra a fiatal, erejük teljében lévő férfiakat, és adott esetben bizonyos valláshoz, népcsoporthoz, szexuális irányultsághoz vagy politikai hovatartozáshoz besorolt emberek tömegeit. És az otthon maradottak se biztos, hogy jól járnak, őket is tizedeli a direkt katonai támadás, a háborúkat kísérő éhínség és betegségek.
Mondjuk az én nagyapám, bár akkor fiatal ember volt, megúszta a második világháborút, nem vitték el katonának. Ezt a családi legendárium szerint annak a szerencsés esetnek köszönhette, hogy néhány évvel korábban leesett a létráról a hobbi-méhészkedés közben, és, ahogy mondták, eltörte a gerincét. Állítólag élet-halál között lebegett pár napig, de utána összeszedte magát. Azt hiszem, hosszú távon nem is volt semmi panasza.
Vagy talán emiatt járt családos ember korában az ötvenes években szanatóriumi kezelésekre, ahol mindenféle Marikákkal meg Erzsikékkel sodorta össze a sors? Nem tudom. Az biztos, hogy komolyabb következménye nem volt a balesetnek, azon kívül, hogy ennek köszönhetően megúszta a Don-kanyart.
86 évesen halt meg, ami nem rossz teljesítmény egy 1912-ben született alföldi parasztgyereknél. Gyógyszerész lett belőle egyébként, lehetne mondani, hogy esetleg ez is közrejátszhatott a hosszú életben, hogy értett a gyógyszerekhez. Biztosan értett is.
Anyám mesélte, hogy egyszer, amikor meglátogatta a kórházban, ahol nagyapám az utolsó idején töltötte, az öreg mutatott neki egy üres pezsgősüveget a szekrényéből. Vagyis nem volt az üres, tele volt különféle színű tablettákkal. Amiket a nővérkéktől kapott, de be ugyan nem vett a sokat tapasztalt gyógyszerész nagyapám.
Van, amikor rossz dolog történik velünk, azt hisszük, ez a vég. De előfordulhat, hogy később hálásak leszünk, mert kiderül, hogy épp erre volt szükségünk. És van olyan is, amikor nem árt egy kis szaktudás, hogy rásegítsünk egy kicsit a szerencsére.
(Folyt. köv.)
A kép forrása: Analogicus, Pixabay
