Életközepi válság vagy krízis, torschluss pánik, midlife crisis – kifejezések egy jelenségre, amely egyesek szerint nem is létezik, csupán a tanácsadó könyvek szerzőinek ügyes kitalációja. De ha nincs is, miért akad rá ennyi elnevezés?

A férfi és a nő – két külön világ?

Ismerünk mindannyian negyven, ötven (vagy hatvan) fölött új családot alapító kispapákat, pocakosan és kopaszodva is popsztárként a színpadon ugráló „örökifjakat” – férfiakat, akik nem tudnak megbékélni az idő múlásával. Ők azok, akik úgy hiszik, megállíthatják az óra mutatóját vagy akár újra is indíthatják azt. Úgy tűnik, igyekeznek „befizetni” még egy körre, abban bízva, hogy a második (harmadik) család majd „jobban sikerül”, és nem történnek meg ugyanazok a jóvátehetlennek tűnő hibák, mint az elsőnél (és megmagyarázhatatlan módon néha a másodiknál is).

 Nőként lehet megvetni őket, a felelőtlenségükért, lehet irigyelni őket, azokért a lehetőségeikért, amelyeket a biológiai adottságaink számunkra nem tesznek elérhetővé. És lehet meg nem érteni őket: miért nem elég nekik az, ami van?

 A nő, ha anyává válik, évekre el van látva életfeladattal. Panaszkodunk arra, hogy mennyi a teher rajtunk, hiszen, ha az otthon töltött évek letelnek, egyszerre kell helyt  állnunk a háztartás, a gyereknevelés és a munkahely világában. Ritkán gondolunk arra, hogy mindez nemcsak fárasztó tennivalók sora, hanem értelmet is ad az életünknek. Egy anyára, egy nagymamára ezerféleképp van szükség a családban, az apák azonban nem ritkán eljutnak arra a pontra, amikor úgy érzik, szeretteik leginkább csak kenyérkeresőként tekintenek rájuk. Egy bankjegykiadó automata szerepkörébe kerülnek.

 Ráadásul a munkahelyi íróasztaluk mögül körülpillantva sokan döbbenten veszik észre, hogy még el sem érték a negyven éves kort, máris az idősebbek köré tartoznak az irodában. Nemrég még az ifjú titánokhoz sorolták őket, tele voltak tervekkel és reményekkel, most pedig – hipp-hopp, mintha valami gonosz tündér suhintott volna egyet a varázspálcájával – hirtelen nem is tudnának egy-két embernél többet mondani, aki régebb óta dolgozna a cégnél náluk. „Mi lesz néhány év múlva?” – teszik fel maguknak a kérdést, és jeges rémület markolja a szívüket. Paradox módon néha épp akkor kerülnek lelki válságba, amikor a legjobban megy a szekér, és sikereik csúcsán vannak. Talán nem is olyan meglepő ez: hisz hová is vezethetne az út a csúcsról máshová, mint lefelé?!

 Egy nagy nemzetközi felmérésben két kutató, David Blanchflower és Andrew Oswald 80 nemzetből való 2 millió embert kérdezett meg, és arra a következtetésre jutott, hogy a 40. és az 50. életév között bekövetkező életközepi krízis globális jelenség. Szegények, gazdagok, férfiak és nők – senki sem ússza meg. Ami ennél is meglepőbb (és vígasztaló): a nehéz évek elmúltával a szerencsésekre ismét ráragyog a nap: a 70 éves korosztály nagy többsége ugyanolyan boldognak érzi magát, mint húszévesen.

 Kinek nehezebb?

 Egyes kutatók szerint a depresszió pozitív hatással is lehet az életünkre. Bridget O’Conell, a téma szakértője azt mondja, bár a depressziót nem szabad félvállról venni, mégis sokan – utólag - arról számolnak be, hogy ez az állapot segített nekik, hogy elgondolkodjanak, mi is az igazán fontos az életben. Ha odafigyelünk a vészcsengőre, az ráébreszthet bennünket arra, hogy változtatnunk kell a számunkra káros körülményeken. „Ez segít abban, hogy valaki rövidebb munkaidővel járó munkahelyet keressen, kiköltözzön a zöldbe – vagy épp beköltözzön a városba.”

 Lehet, hogy nem vagyunk tudatában, mégis igaz: néha mi, nők vagyunk a könnyebb helyzetben. Ma már egyáltalán nem ritkaság, hogy a GYES után a fiatal anyukák nem a régi munkahelyükre mennek vissza, hanem valami újba kezdenek. És ennek nem mindig az az oka, hogy a régi állás nem vár vissza: a gyerekeknek köszönhető szünet szinte tálcán kínálja a lehetőségét annak, hogy a szellemi kihívásokra vágyó nő még a társadalombiztosító által „védett” időszakban, mindenféle kockázat nélkül kipróbálja magát új területeken. Van, aki új tehetséget vagy érdeklődést fedez fel magában, van, aki úgy érzi, most jött el az ideje, hogy valóra váltsa régi álmát: a lényeg, hogy adott a lehetőség arra, hogy a már megszokott munkahelyi szerepkörétől térben is időben is eltávolodva másként tekintsen önmagára. Sokaknál az élet új főszereplője, a kisbaba az, aki rádöbbenti az anyukát arra, hogy ő ezután már csakis gyerekekkel szeretne foglalkozni.

Nagyot fordult a világ Zsófival is, aki korábban ruházati eladóként dolgozott, és két gyermeke megszületése után, 35 évesen kezdett textilfestéssel foglalkozni. Még otthon volt a kicsivel, amikor elkezdte árusítani a saját készítésű portékájit. Talált egy ismert internetes portált, amelyen keresztül széles körben megismerthetheti termékeit, sőt, ötleteket is gyűjthet a leendő megrendelőktől.

 Mindez a lehetőség nem adatik meg a férfi számára, aki a gyermek megszületése után ugyanúgy tapossa a jól bejáratott mókuskereket, mint annak előtte. Ha azután valamely okból ő is szünetelteti a munkaviszonyát, azt nem a boldogságot hozó gyermekvállalás, hanem valamilyen hirtelen bekövetkező kisebb vagy akár nagyobb tragédia miatt teszi – elbocsátás, baleset vagy betegség okán. Nem álmodozhat két-három évig arról, mi is az a munkakör, amit a leginkább örömmel végezne – köti a pénzkeresés szükségessége és a társadalmi elvárások.

 Könnyű az öregeknek?!

 A pszichológusok U-alakhoz hasonlítják az élet boldogságának görbéjét. A gödör alja után a szerencsések megtalálják a felfelé vezető utat. Hogy mi az oka annak, hogy sok idős ember ismét olyan elégedett az életével, mint amilyen fiatalkorában volt? Erre a kérdésre többféle magyarázat adható. A feltételezések szerint, ahogy a gyerekek nagyobbak lesznek, csökken a felelősség érzése, kevesebb a kényszerű kötelesség. És az ember megtanulja megbecsülni az élet apró örömeit is, az egészséget, azt, hogy milyen szépen süt a nap.

Más magyarázat szerint általában azok élik meg testi és lelki egészségben a hetedik X-et, akik már korábban megtanulták, hogy észrevegyék a szép és jó dolgokat. Szerencsések azok a nők, akik élni tudnak a „munkaszünet” nyújtotta lehetőséggel, és képesek „kerekké formálni” a saját és családjuk életét. És talán az is kimondható: szerencsések azok a férfiak, akik ilyen nők mellett élnek...

(Megjelent szerkesztett változatban a Képmás Magazin 2012/01 számában.)