A dédszüleim 1916-ban házasodtak össze, ez az esküvői képük.

A vőlegény egyenruhát visel: az első világháború miatt került szülővárosából, Bécsből Budapestre. Talán a háború az oka annak is, hogy a menyasszony, Lebhardt Róza nem fehér, hanem sötét ruhát öltött. Sok férfi, így egyetlen öccse is a fronton, nem épp ünneplésre való idő. Hogy volt nekik kedvük egyáltalán házasodni? Hogy úszta meg a dédapám a nagy világégést, amely mindent megváltoztatott? Nem tudom.

A házassági anyakönyv bejegyzésében a vőlegény neve magyar változatban, Haschek Lőrincként szerepel. Foglalkozása: vasúti távírász. Talán a műszaki képzettsége miatt vezényelték Budapestre, és emiatt nem kellett harcolnia?

Az ifjú pár tagjai alig érinti egymást, a dédapám egy széken ül, a menyasszony mögötte áll. Egy másik képről tudom, hogy Lőrinc sokkal magasabb volt Rózánál, valószínüleg ezért ültették a székbe.

A nő a kesztyűjét tartja kezében, a férfi a sapkáját. A kapcsolat közöttük mindössze annyi, hogy a nő hozzáér a férfi kabátujjához. Mind a ketten egyenesen a kamerába néznek: Róza nyugodtan, szinte megingathatatlanul, a férfi eltökéltséget sugárzóan, energiával telve.

Róza két évvel idősebb Lőrincnél, már 26 éves. 1916-ban, kispolgári családban nem épp fiatal menyasszony. Két nővére már családanya - vajon őt mi tartotta eddig vissza attól, hogy bekössék a fejét?

A családi legenda szerint a császári és királyi hadsereg katonái az Ürömi utcai iskolában voltak elszállásolva, ahonnan a közeli Lebhardt kocsmába jártak kosztolni. Itt lett figyelmes Lőrinc (akkor még Lorenz) a vendéglősék lányára, annak fekete hajára. 

El tudom képzelni, hogy a bécsi fiatalember otthonosan érezte magát Óbudán. A borozók, a dombok, a németül beszélő szőlősgazdák a szülőhelyére, az osztrák főváros Sievering negyedének szőlőire emlékeztették. Ez a kép még a monarchiában készült, amikor a bécsi születésű fiatalember nem számított külföldinek Magyarországon, a Budán született menyasszony pedig anyanyelvi szinten tudott németül, mert az apjától-nevelőanyjától azt tanulta. 

Tudom, hogy a pár a háború vége után fűszerkereskedést nyitott, amely szép megélhetést biztosított nekik és egyetlen leányuknak.

A feleség ötvenévesen halt meg egy szörnyű betegségben. A férj újraházasodott, és megérte a második világháború kitörését is. Nem sorozták be, egészen az ostromig vitte tovább a budai üzletét. 1944. december 28-án halt meg, miután a szovjet csapatok elérték Pasarétet...

De az 1916-ban készült fotón még nem látható a jövő, ami a mai szemlélő számára már történelem...

Ez egy fiatal pár képe, akik épp közös életüket kezdik, tele tervekkel és reményekkel. Van, ami megvalósul majd, és van, ami nem, ahogy az lenni szokott. De az ember dolga az, hogy bízzon a jövőben, nem igaz?

A sorozat első része (a menyasszony apjának esküvői képéről) ITT olvasható.

Ha szívesen nézegetnél további régi, családi fényképeket, esetleg megosztanád a saját kincseidet másokkal, csatlakozz a Régi Családi Fotók facebook csoporthoz!

A kövekező tervezett előadásom:

Copf és pukedli vagy strapa és suvickolás? - GYERMEKKOR A SZÁZADFORDULÓS BUDÁN

Helyszín: Budaörsi Jakob Bleyer Helytörténeti Múzeum

Időpont: 2020. március 27., péntek, 18 óra KÉSŐBBI IDŐPONTRA HALASZTVA!!!