Nyelvtanulásról, gyereknevelésről, táplálkozásról, történelemről, jelenről és jövőről...

Hajnal Anett

Meddig éltek az őseink? - Nagyapám, a gyógyszerész

2020. január 02. - Hajnal Anett

Általánosan elterjedt nézet, hogy régen az emberek sokkal hamarabb meghaltak, mint mostanában.

Biztos előfordult ilyen, bár ugye az ilyen általános kijelentéseknél nem árt tisztázni, hogy ki mit ért a "régen"  szó alatt. Mert a múltunk nem egy egységes massza, hanem sok-sok különböző korszak egymást követő szakaszaiból áll. 

pharmacyanalogicuspixabay.jpg

Igazából mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy más volt az élet a 20. század közepén, és más mondjuk a 19. század végén. Az orvostudomány fejlődése ugye, a higiénia meg a táplálkozás megváltozása stb. Természetesen nagyobb esélye volt egy átlagos magyar embernek a hosszú életre a 19. század második felében, mint ötven évvel később.

Mert hiába a nagy fejlődés, ha jön egy háború. Akkor viszik a vágóhídra a fiatal, erejük teljében lévő férfiakat, és adott esetben bizonyos valláshoz, népcsoporthoz, szexuális irányultsághoz vagy politikai hovatartozáshoz besorolt emberek tömegeit. És az otthon maradottak se biztos, hogy jól járnak, őket is tizedeli a direkt katonai támadás, a háborúkat kísérő éhínség és betegségek.

Mondjuk az én nagyapám, bár akkor fiatal ember volt, megúszta a második világháborút, nem vitték el katonának. Ezt a családi legendárium szerint annak a szerencsés esetnek köszönhette, hogy néhány évvel korábban leesett a létráról a hobbi-méhészkedés közben, és, ahogy mondták, eltörte a gerincét. Állítólag élet-halál között lebegett pár napig, de utána összeszedte magát. Azt hiszem, hosszú távon nem is volt semmi panasza.

Vagy talán emiatt járt családos ember korában az ötvenes években szanatóriumi kezelésekre, ahol mindenféle Marikákkal meg Erzsikékkel sodorta össze a sors? Nem tudom. Az biztos, hogy komolyabb következménye nem volt a balesetnek, azon kívül, hogy ennek köszönhetően megúszta a Don-kanyart.

86 évesen halt meg, ami nem rossz teljesítmény egy 1912-ben született alföldi parasztgyereknél. Gyógyszerész lett belőle egyébként, lehetne mondani, hogy esetleg ez is közrejátszhatott a hosszú életben, hogy értett a gyógyszerekhez. Biztosan értett is. 

Anyám mesélte, hogy egyszer, amikor meglátogatta a kórházban, ahol nagyapám az utolsó idején töltötte, az öreg mutatott neki egy üres pezsgősüveget a szekrényéből. Vagyis nem volt az üres, tele volt különféle színű tablettákkal. Amiket a nővérkéktől kapott, de be ugyan nem vett a sokat tapasztalt gyógyszerész nagyapám. 

Van, amikor rossz dolog történik velünk, azt hisszük, ez a vég. De előfordulhat, hogy később hálásak leszünk, mert kiderül, hogy épp erre volt szükségünk. És van olyan is, amikor nem árt egy kis szaktudás, hogy rásegítsünk egy kicsit a szerencsére.

(Folyt. köv.)

A kép forrása: Analogicus, Pixabay

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnal-anett.blog.hu/api/trackback/id/tr8915385544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

huleaks4 2020.01.05. 21:53:45

Arra hivatkozva hogy megserült meguszta a frontot. Sok ezre nem voltak ilyen szerencsesek. Nagy kamugép lehetett az öreg. En nem dicsekednék vele.

Hajnal Anett 2020.01.06. 06:48:44

@huleaks4: A háború szörnyű dolog, és az államok szerintem elég okosak ahhoz, hogy elintézzék, hogy ne lehessen egy kis kamuzással megúszni.
Ez a történet számomra arról szól, hogy az életben előfordulhat, hogy a velünk történt szerencsétlenséget (itt az eltört gerinc) később úgy látjuk: pont ez kellett az életünkbe, valójában ez mentett meg valami még rosszabbtól.