Általánosan elterjedt nézet, hogy régen az emberek sokkal hamarabb meghaltak, mint mostanában.
Biztos előfordult ilyen, bár ugye az ilyen általános kijelentéseknél nem árt tisztázni, hogy ki mit ért a "régen" szó alatt. Mert a múltunk nem egy egységes massza, hanem sok-sok különböző korszak egymást követő szakaszaiból áll.
Az előző bejegyzésben írtam a nagyapámról, aki gyógyszerész volt, és csodával határos módon megúszta a második világháborút (bár ez a csoda első pillantásra inkább tragédiára hasonlított), így szép kort érhetett meg.
Az legrégebben élt felmenőm, akinek tudom a születési és halálozási dátumát, a nagyanyám ágáról való ükanyám. Stadler vagy Staller Rozinának hívták. Ezt nem olyan könnyű eldönteni, mert mind a két írásmódot láttam hivatalos iratokban. Nagyon kíváncsi vagyok, ő mit mondott volna, mert a nevét leírni nem tudta.
Kép: Parasztcsalád műtermi fényképe 1900-as dátummal. A kép illusztráció, forrás: Fortepan
Láttam Rozina a végrendeletét, amely 1898-ban keltezett. Egy X jelezte az örökhagyó aláírását.
Rozina 1816-ban született, az ő gyerekkorában még nem volt iskolakötelezettség Magyarországon, így hát nem is járattak minden gyereket iskolába - a lányokat meg pláne nem. Volt azoknak dolguk otthon, szükség volt rájuk a háznál, meg ugye minek is járatták volna? Megtanulnak mindent otthon, amit kell - vélték.
Bármennyire is az iskolázottságban látjuk ma a jövőt, el kell ismernünk, hogy Rozina írástudatlanul is elboldogult. Férjhez ment, gyerekeket szült és besegített az urának a szőlőben, majd később a kocsmában nyilván a fiának is, akivel idős korában is együtt lakott. A végrendeletében a gyerekei közül erre a fiára hagyta a házát, köszönetképp, amiért utolsó éveit nála tölthette. 1901-ben halt meg, három évet élt még a végrendelet elkészülte után.
85 esztendősen halt meg tehát ez az ezernyolcszázas évek elején született asszony, aki több gyereket szült, túlélte a 48-as forradalmat, a megélhetést nyújtó szőlőt elpusztító szőlővész hatásait, az 1875-ös nagy budai árvizet, néhány járványt és más nehezebb időket.
Orvos nem hiszem, hogy életében sokszor látta, abban az időben még inkább hívták a jószághoz a doktort, mint az asszonyhoz. Mi volt a titka ennek a tanulatlan, nyilván egész életében kemény fizikai munkát végző asszonynak?
Hát talán épp a kemény munka a szőlőben és a konyhában (csirkekopasztással, nagymosással), vagyis a fizikai aktivitás. Szerencsés volt, mert nem tömhette magát gyors- és készételekkel, hiszen ezeket még nem találták fel. Sajnos fényképem nincs róla, nem tudom, hogy nézhetett ki. De a fejemet tenném rá, hogy nem volt elhízva.
Érdekes a század eleji fényképeket nézegetni. Akárhol készültek, akármilyen emberek csoportját mutatják, mindig csupa sovány embert látunk. Nem csak a fiatalok, de a középkorúak, idősek között is.
Nem hinném, hogy Rozina különleges asszony volt. Nem is ő az egyetlen a korabeli Óbudán, aki ezt a szép kort megérte. Vegyük például az egyik nászasszonyát (a fia feleségének az anyját).
Őt Kreisl Katalinnak hívták, és Rozinához hasonlóan katolikus német szőlős családba született Óbudán. Ő is férjhez ment egy helyi sváb legényhez, gyerekeket szült, dolgozott a szőlőben és a háztartásban. Vasárnap felöltötte az ünnepi ruháját, és elment a templomba, mise után meghallgatta a környékbeli pletykákat is. Miben különbözhetett az élete a Rozináétól? Száz év távlatából nézve nem sokban. Ő 1833-ban született és 1914-ben halt meg. Tehát 81 évet élt.
Tudott valamit ez a két ükanyám? Ugyanúgy éltek, mint kortársaik többsége, ahogy többségünk ükanyái. Nem jártak konditerembe, nem ügyeltek a diétára. Egy másik világ részesei voltak. Amikor az emberek még nem ülő helyzetben töltöttek 10-12 vagy akár 15 órát a napjukból. Amikor az élelmiszeripar még gyerekcipőben járt és nem gyakorolt mindenható befolyást a lakosság táplálkozására.
Valószínüleg ennyi a titok. Az ükanyánk is ugyanazt tanítja, mint amit a háziorvos is mond meg a női magazinok is újra és újra megírnak: mozgás-táplálkozás-értelmes elfoglaltság (munka és/vagy család). Ennyi az egész. Tudjuk. Miért olyan nehéz mégis odafigyelnünk rá?
Nem állítom, hogy mindenki 80-85 évig élt száz esztendővel ezelőtt. Tudjuk, hogy sokan meghaltak olyan betegségek miatt, amelyek ma már gyógyíthatók. De már akkor is lehetséges volt olyan szép kort megérni, amelyet még ma is sokan majdhogynem kivételesnek tartanak. Mintha semmit nem léptünk volna előre az orvosi ellátás tagadhatatlan fejlődősének dacára....
Érdekesnek találja a Hajnal-Anett.blog témáit? Kövesse az oldalt a facebookon!