Miért lehet ártalmas számunkra, ha mindig többre törekszünk – és ki az, akinek mégis ez a jó
Mindig többet, jobbat szeretnénk – és a cél érdekében szorgalmasan dolgozunk, továbbképzésre járunk, tudatosan étkezünk és rendszeresen sportolunk. Sokunk életében eljön azonban az a pillanat, amikor rádöbbenünk arra, hogy a nagy igyekezettel többet ártunk magunknak, mint használunk. Esetleg mégis használunk, de sajnos nem saját magunknak...
Mindenki a maga szerencséjének kovácsa?
„Hozd ki a legjobbat magadból!” – hangzik korunk parancsa, amelyet mindannyian oly jól ismerünk. A „You can do it” különböző változatatait felhasználták már sportruházatot forgalmazó cég reklámjában és az amerikai elnökválasztási kampányban, a mondanivalót annyiszor hallottunk, hogy szinte vérünkké vált. Meg tudod csinálni, képes vagy rá, csak akarni kell!
Hogy valakinek mégsem sikerül? Annak csakis az lehet az oka, hogy nem volt elég szorgalmas, okos és ügyes. Az ilyen embert csak sajnálni lehet, vagy még azt sem – hiszen ma már minden lehetséges! Az lesz gazdag, sikeres és szép, aki tesz érte.
Gyűjts be néhány diplomát és nyelvvizsgát, kövesd a karriertanácsadó könyvek ötleteit – és sikeres leszel a munkában. Boldog házasságot szeretnél? A párkapcsolatot ápolni kell! Egészséges szeretnél maradni, izmos, fitt és ránctalan? Táplálkozz a tudomány mai állásának megfelelően (holnap a tudomány holnapi állásának megfelelően!), járj edzőterembe és használd ki a modern kozmetikai ipar vívmányait!
Mégsem álmaid munkahelyén dolgozol? Tönkrement a házasságod? Beteg vagy és öreg? Csakis a Te hibád, nyilván lusta voltál, fegyelmezetlen módon tömted magadba a gyorséttermi menüt – vagy egyszerűen nem volt elég optimista a hozzáállásod!
Kényszeresen perfekcionista társadalom
Tavaly jelent meg Németországban egy gazdasági újságíró, Klaus Werle könyve, amely szembeszáll a fejünkbe vert (elő)ítéletekkel. Rávezeti az olvasót arra, hogy szép, szép, hogy mindent szeretnénk kézben tartani az életünkben – de fontos, hogy észrevegyük, mikor jutunk el arra a pontra, amikor már görcsössé válnak a kezeink. Baj van, ha már nem álmaink netovábbja a kertes ház a két szép gyerekkel, csodás házastárssal és remek munkával, hanem kötelezően kipipálandó dolog. Baj lesz belőle, ha életünk minden területén, minden percünkben elégedetlenek vagyunk egészen odáig, amíg nem sikerül elérnünk a legtökéletesebb megoldást. Hiszen akkor elég ritkán lehetünk elégedettek az életben...
Tanulni a boldogságot
Az egyik legújabb tudományág a pozitív pszichológia, amely nem csak a mentálisan betegnek tekintett emberekkel foglalkozik, hanem az ún. egészségesek életét is jobbá szeretné tenni. Egyik vezető gondolkodója a magyar származású amerikai professzor, Csíkszentmihályi Mihály, akinek „Flow – az áramlat” című könyve az egész világon alapművé vált.
E tudományág képviselője az izraeli Tal Ben-Shahar is, aki fiatalon lett a Harvard Egyetem tanára, ahol boldogságra tanítja a hallgatóit. Ben-Shahar szerint az első dolog, amit tennünk kell, ha boldogok szeretnénk lenni, az, hogy elfogadjuk: a rossz érzések hozzátartoznak az életünkhöz.
Kétféle ember van, aki nem érez soha fájdalmat, csalódást vagy dühöt – mondja a pszichológus: a pszichopata és a halott ember. Ha nem tartozunk (és, legalábbis jelenleg nem szeretnénk tartozni) egyik kategóriába sem, meg kell tanulnunk együttélni a negatív élményekkel. Le kell szoknunk az örökös tökéletességre törekvésről az élet minden területén és az élet minden pillanatában.
Egyszerűsítsd le az életed! – mondja Ben-Shahar. Szép, szép, hogy egyre több dolgot tudunk elintézni egyre kevesebb idő alatt: a rántás kavargatása közben elintézünk néhány telefont, átolvassuk az emailjeinket, miközben a gyerek felmondja a verset, stb – és mindeközben észre sem vesszük, milyen súlyos árat fizetünk a hatékonyságért! Pedig józan paraszti ésszel végiggondolva nyilvánvaló: rosszabb lesz az elvégzett munka minősége, ha figyelmünknek csak egy részét tudjuk a feladatra összpontosítani, és - ami ennél is fontosabb – emberi kapcsolataink megsínylik, ha nem veszünk részt szívvel-lélekkel, teljes valónkkal a beszélgetésekben.
Nem kell hosszú önvizsgálatot tartanunk ahhoz, hogy magunkra ismerjünk a fenti sorokban, ugye? Mindannyian érintettek vagyunk, hiszen mindannyian ebben az eredményorientált, sikerhajhász világban élünk.
Beteges perfekcionismus
Az állandó tökéletességre törekvésnek vannak látványos áldozatai is: anorexiás vagy bulímiás tinédszerlányok, anabolikus szteroidokat használó fiatal fiúk, pszichés eredetű gyomorbántalmakban szenvedő anyák és pánikbeteg apák. Ők azok, akiknél – legalábbis a környezetük számára – előbb-utóbb világos lesz, hogy a problémák megoldása csakis az lehet, ha a gondolkodásukon tudnak változtatni.
De nem biztos, hogy csak a nyilvánvalóan beteg embereknek van szükségük arra, hogy eltöprengjenek, mi is az, ami valójában fontos számukra az életben. Egy ilyen kérdésre sokan kapásból tudják sorolni a szép és jó dolgokat, amiket mindenek fölött valónak tartanak. Vajon a mindennapi cselekedeteink mennyire jelzik a belső értékrendünket? Egy kívülálló is ugyanazokat az elveket tulajdonítaná nekem, mint amiket én megnevezek?
Különösen mi, nők vagyunk hajlamosak arra, hogy túlbonyolítsuk az életet. Pedig néha a legegyszerűbb megoldás a legjobb.
A perfekcionismus haszonélvezői
Persze van, akinek jó az a helyzet, hogy örökké elégedetlenek vagyunk és mindig többet akarunk. Annak az iparágnak, amely éppen erre az elégedetlenségre épít. A képzéseket és coachingot kínáló cégeknek, az önmagukat csecsemőkortól ajánló fejlesztő foglalkozásokat szervezőknek, az önsegítő könyveket forgalmazó kiadóknak, a fogyókúrás termékeket árulóknak, a plasztikai sebészeknek stb.
De mi a jó az egyénnek? Mi a jó nekem? Ha mindig többre törekszem – vagy ha alapjában véve megelégszem azzal, amim van?
Elég, ha elégedett vagyok?
„Nem vettek fel a főiskolára, és ennek köszönhetem...” „Nem kaptam meg az állást, szerencsére...” „A betegségem alatt tanultam meg...” Mindannyian hallottunk már hasonló mondatokat, és talán mindannyiunkkal előfordult már, hogy valami, amit annak idején sorscsapásnak éreztünk, később a vártnál is jobb irányba terelte az életünket. Ki a véletlennek tulajdonítja, ki hálát ad érte a Jóistennek: ami közös, hogy sokszor pozitívnak ítélünk utólag olyan eseményeket, amelyeket korábban nehezen tudtunk elfogadni. Ami igaz az élet fordulópontjaira, miért ne működhetne „kicsiben” is?
Miért kellene mindig bosszankodnunk, ha elmegy az orrunk előtt a busz? Élvezzük azokat a lehetőségeket, amik megadatnak! Olvashatunk a buszmegállóban még néhány oldalt a kedvenc könyvünkből, de az is lehet, hogy épp ennek a „balszerencsének” köszönhetően egy járműn utazhatunk egy rég nem látott ismerősünkkel. Ha megtanuljuk megbecsülni az apró örömöket, nem fogunk örökké az elérhetetlenre vágyakozni...
Hol a határ?
Az ember nem látja kívülről saját magát, ezért néha nehéz eldönteni, hol az a pont, amikor már nem egészséges és előremutató, hogy jobbra törekszünk és erőfeszítéseket teszünk céljaink eléréséért. Íme néhány csapdahelyzet, amelyekbe könnyen beleeshetünk:
Tökéletes gyerekek
Az állandó tökéletességre törekvés nemcsak a felnőtteket veszélyezteti, ma már nem ritkán az egészen kicsi gyerekek is olyan mókuskerékben élik az életüket, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Babaúszás, bébiangol, különféle fejlesztő foglalkozások: a piac megszámlálhatatlan ajánlattal bombázza a szülőket. Nem csoda, ha sokan úgy érzik, szemük fénye behozhatatlan hátrányt szenved, ha nem kezd el négyhónaposan különórákra járni.
Mikor visszük túlzásba? Ha a kisgyereknek nem jut ideje minden nap szabad tevékenységre, amikor nem irányítjuk, csak hagyjuk, hogy elfoglalja magát olyan dolgokkal, amelyek felnőtt szemmel esetleg teljesen feleslegesnek és értelmetlennek tűnnek. A gyerekpszichológusok szerint a közhiedelemmel ellentétben a kicsik éppen ilyen tevékenységek során fejlődnek a legerőteljesebben!
Tökéletes egyetemisták
A diákélet nem is olyan régen még egyet jelentett az állandó bulizással, a koleszhangulattal és azzal a vággyal, hogy valami olyannal foglalkozzunk, ami érdekel minket, és amivel reményeink szerint majd szebbé tehetjük a világot.
A mai diákok már tudják, hogy maguknak ill. a munkaerőpiacnak tanulnak. Felmérik a piacot, és annak elvárásainak megfelelően választanak oktatási intézményt és szakot. Céltudatosan készülnek a pályakezdésre, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél jobb eséllyel kerülhessenek be a munka világába.
A kérdés csak az, hogy valóban sikeresebbek lesznek-e az előző, gondtalan generációnál? Hiszen a piacgazdaság legfőbb jellemzője a változás. Ami keresett ma, nem biztos, hogy népszerű lesz holnap is, mint ahogy az sem biztos, hogy szívesen és sikeresen képes valaki végezni éveken / évtizedeken át olyan feladatot, amely valójában nem szerez neki örömet.
Tökéletes testben tökéletes lélek?
Valaha azért sportoltunk, mert valamit kell mozogni, ma már céltudatosan választunk edzésprogramot annak érdekében, hogy fogyjunk, izomerőt fejlesszünk, a vádlinkat formázzuk vagy karban tartsuk a vérkeringésünket. Bio, zsírszegény és cukormentes élelmiszereket eszünk, betartjuk a napi szükséges zöldség és gyümölcsmennyiséget, és soha nem mennénk fényvédelem nélkül a tűző napra.
De miközben a nap 24 órájában folyamatosan a kalóriákat számlálgatjuk, a csomagolások tetején olvasható összetevőket vizsgálgatjuk – vagyis állandóan az egészségünk miatt aggódunk, előfordul-e még, hogy élvezettel kóstolunk bele egy ételbe?
Megjelent: a Képmás Családmagazin 2011. júliusi számában
