Nyelvtanulásról, gyereknevelésről, táplálkozásról, történelemről, jelenről és jövőről...

Hajnal Anett

Mese karantén idejére - Ne egyél salátát! 2. rész

2020. március 15. - Hajnal Anett

Az ELSŐ RÉSZ ITT olvasható.

2.

Sikerült beérnünk matekra. Mondjuk Gigi helye foglalt volt, mert Kokó odatelepedett és Gigi illatos radírját szagolgatta. De kapott egyet a fejére és elpenderült onnan.

Alighogy leültünk, nyílt az ajtó, és kiderült, hogy előrehozták a mi osztályunk fényképezését, és most kell mennünk. Nagyon örültünk!

Beálltunk kettes sorba, mert a matektanár üvöltözni kezdett velünk, hogy miért üvöltözünk. Valahonnan előkerült Kati néni, az osztályfőnökünk is, ő külön Balázzsal is üvölteni kezdett, amiért az nem volt képes úttörőinget venni.

- És hogy van megkötve az a nyakkendő, édes fiam? Így nem lehet fényképezkedni! – teljesen kiborult.

Leértünk a tornateremhez. Betereltek bennünket, engem az első sorba ültettek az osztályfőnök mellé. Gigi és Vera az álló sorban feszítettek, Zsuzsa az ülő sor másik végébe került. Balázs a leghátsó álló sorba. Kokó kicsit belegabalyodott az elválasztó függönybe, amit kifeszítettek a tornaterem közepén az ünnepélyes alkalomra való tekintettel.

- Aki ül, tegye a térdére a kezét, - mondta a fényképész, - aki áll, az pedig legyen szíves vigyázzba állni!

Az osztályfőnök és az igazgató ült középen, de ők nem a térdükre tették a kezüket hanem karba fonták. A lábukhoz tettek egy táblát az iskola nevével és a címerrel: 1985-86. tanév, 5.d.

Fényképezés után visszaindultunk a terembe.

Semmi érdekes nem történt az utolsó óráig, csak tanulás ment mindenhol.

Az utolsó óra után ebédelni indultunk. Láttam Zsuzsán, hogy teljesen ki van borulva, gondoltam, hogy talán még mindig a saláta-dolgon agyal. Végülis a szokásos, meghatározhatatlan menza-leves volt grízes tésztával, nem saláta. Zsuzsa megnyugodott, és boldogan tömte magába az édes lekvárt.

Utána négyen együtt indultunk haza.

panelhazpixabayeriktanghe.jpg

Mindannyian a lakótelepen laktunk, Veráék háza állt legközelebb a sulihoz. Utána a miénk, mögötte a rendőrház, amelyben Zsuzsáék laktak, még hátrébb pedig Gigiék tömbje.

Miután Verától elbúcsúztunk, átmentünk a füves részen. A közepén megláttuk a vattacukrost, már május elsejére készült.

- Nektek van pénzetek? – kérdezte Gigi és a tenyerébe borította a nyakában hordott műanyag pénztárca tartalmát. Nem volt valami sok.

- Nekem van, - állapította meg Zsuzsa.

Összeadták a pénzt, én nem tudtam semmit hozzátenni. Így is elég volt a pénz egy kis adag, rózsaszín vattacukorra. Azt tépkedve és majszolva mentünk tovább.

Miután elértük a mi házunkat, búcsút intettem a két lánynak, és megnyomtam a lift hívó gombját. Legfelül, a 11. emeleten laktunk. Néha elképzeltem, hogy a lift nem áll meg, hanem továbbszáguld, és kilő az űrbe. De ezt inkább nem meséltem el senkinek. Voltak néha ilyen hülyeségeim, amikről úgy gondoltam, jobb, ha megtartom őket magamnak.

A húgom még oviban volt, anyu és apu dolgozni – enyém volt az egész lakás! Elővettem a tévéújságot, hogy megnézzem, mi lesz ma – elfelejtettem, hogy hétfő van, nincs adás. Fogtam a könyvet, amit olvastam – Lassie hazatér – és befeküdtem az ágyamba. Épp, hogy két-három oldalig jutottam, amikor megszólalt a kaputelefon.

- Ki az? – kérdeztem.

- Zsuzsa és Gigi. Lejössz?

Belebújtam a cipőmbe és hívtam a liftet. A lányok lent vártak rám és nagyon komoly képet vágtak. Azt mondták, elmegyünk Veráért is. Sajnos őt nem engedték le, azt mondta az anyukája, hogy Veruskának aludnia kell délután.

Hárman sétáltunk el a játszótérre, és felmásztunk az űrhajó formájú mászóka tetejére. Ez volt a kedvenc helyünk. Itt senki nem hallotta, amit beszéltünk, mi viszont beláttuk az egész telepet, és messziről észrevettük, ha közeledett valaki.

- Na, azóta se ettél salátát? – húztam Zsuzsát. Gigi felnevetett.

Zsuzsa leszórta a markában felhozott homokot az űrhajóból.

- Jól van, na. Reggel hallottam valami furcsát, amikor apu beszélt egy munkatársával telefonon.

- Mi volt az? – vetette közbe Gigi.

- Hát, már nem tudom pontosan – vallotta be Zsuzsa és leült a mászóka szélére.

Ekkor vettem észre az anyukáját. Magdi néni mindig elegáns alakja most elég furán festett. Rohanva igyekezett volna felénk, de magassarkú cipőjében elég nehezen haladt a homokban.

- Zsuzsa, Zsuzsa, azonnal gyere ide! – kiáltotta, és vadul hadonászott. Mindene mozgott, kivéve a szőkére hidrogénezett, majdnem fehér kontya, egyedül az maradt atombiztosan a helyén.

- Itt az anyukád – figyelmeztette Gigi Zsuzsát, akinek nem nagyon akarózott feltápászkodni.

Magdi néni nagy nehezen átverekedte magát a homokrengetegen. Egész hihetetlenül mozgatta a lábát. Úgy tűnt, mindenáron el akarta kerülni, hogy homok menjen a cipőjébe, ugyanakkor látszott, hogy a lehető leghamarabb el akart érni hozzánk. Rájött, hogy ez a két dolog egyszerre megvalósíthatatlan, és egészen kétségbeesett.

Nekem tetszett, hogy Zsuzsa anyukája mindig olyan csinos, és tudtam, hogy sokat tesz érte, de ezt már túlzásnak tartottam.

Lemásztunk az űrhajóból, és alig, hogy földet értünk, Magdi néni elkezdett terelni bennünket kifelé a homokozóból.

- Zsuzsa, most azonnal hazajössz! – Magdi néni hangja olyan volt, mintha nem is az övé lett volna.

– Még szerencse, hogy észrevettelek az ablakból! Ti is jobban teszitek, ha hazamentek – tette hozzá felénk fordulva.

Magdi néni általában kedves volt hozzánk, mindig megkínált téliszalámis szendviccsel és naranccsal. Egyszer kaptam tőle egy tábla nyugati csokit. Igaz, hogy otthon kiderült, hogy hiányzik belőle egy harapásnyi, vagyis Zsuzsa már belekóstolt. De ezt Magdi néni nem tudhatta, mert a csoki vissza volt csomagolva.

Ezt a hangot nem ismertem tőle. Gigivel álltunk a homokozó szélén, és csak néztük, ahogy a lányát vonszolja a házuk felé.

- Ti is menjetek haza! – fordult vissza Magdi néni. Látva, hogy nem moccanunk, habozva megállt, fél kezével továbbra is Zsuzsát tartva.

– Nagyon erős a … - a mondat közepén megállt – a napsugárzás!

Döbbent arcot vágtunk. Ekkoriban még nem sok szó esett az UV-sugárzásról, az számított a menőnek, aki szinte feketére égette magát a napon. Úgyhogy fogalmunk sem volt arról, miről beszél. De ha tudtuk volna, milyen veszélyei vannak a magas UV-tartalomnak, valószínűleg akkor is ugyanilyen döbbenten bámultunk volna rá. Ugyanis még csak április volt.

Intett a kezével, hogy menjünk fel hozzájuk. Reméltem, hogy ma is lesz narancs, és követtem Gigivel együtt Zsuzsát és az anyukáját a rendőrház irányába.

A 3. RÉSZ ITT olvasható.

A kép forrása: Erik Tanghe, Pixabay

 

Mese karantén idejére - Ne egyél salátát!

 

 

4babapixabayopenclipart-vectors.png

1.

Egy tavaszi reggelen Zsuzsa, a barátnőm, elég rosszkedvűen jött iskolába. Zsuzsa volt a padtársam, barna hajjal és ibolyakék szemekkel, hozzá apró termettel.

Általában nem volt feldobva attól a gondolattól, hogy már megint nem tört ki az atomháború, és iskolába kell jönni, de ezen a napon láttam rajta, hogy valami többről van szó, nemcsak a szokásos „iskolaundoritiszről”. A frufruja szinte eltakarta a szemét, ahogy lehajtotta a fejét, és kötelességtudóan nekiállt elhelyezni a tolltartóját meg az ellenőrzőjét a pad tetején.

- Mi a baj? – kérdeztem.

- Semmi, - válaszolta és kipakolta az oroszfelszerelését a táskájából.

- Nem jössz el inni? – álltam fel és indultam az ajtó felé.

Akkoriban egyikünk sem vitt magával vizespalackot az iskolába, így a kezünkből ittunk a csapnál, ha megszomjaztunk.

Azt hiszem, elfelejtettem megemlíteni, hogy ez nem egy új történet. Akkoriban esett meg, amikor 11 évesek voltunk, egészen pontosan 1986-ban. Szóval 1986-ban nem volt szokás palackozott innivalót vinni az iskolába. Orosz cuccot vinni viszont szokás volt, mivelhogy minden gyerek kötelezően ezt a nyelvet tanulta Magyarországon és még néhány másik szomszédos országban.

Elég sok minden máshogy volt, mint ma, majd még látni fogod. Nem volt mobiltelefon és internet. Durva időszak volt, érted, ugye?

- Nem, inkább éhes vagyok, - válaszolta a kérdésemre Zsuzsa, és elővette a szokásos zsíros kenyerét és egy almát.

Egyedül szaladtam el a mosdóba és ittam egy kis vizet. Visszafelé találkoztam a másik két barátnőmmel, Gigivel és Verával, akik csak most jöttek fel az udvarról.

Gigi már messziről integetett, Vera viszont nagyon el volt foglalva azzal, hogy minél hamarabb a terembe érjen, és úgy tűnt, észre sem vesz. Eddig ügyeletesek voltak, karszalaggal a köpenyükön terelték az elsősöket a termük felé.

Karszalagja csak az ügyeleteseknek volt, de iskolaköpenyt az ország minden iskolása hordott a ruhája felett.

A köpenyünk nem volt egyforma: kinek műszálból, kinek pamutból készült, de mindegyik színe kék volt és a hossza körülbelül a fenekünk alá ért. A célja az lett volna, azt hiszem, hogy ne látszódjanak a különbségek. Ne azzal foglalkozzunk, kinek van menő cucca, és kinek béna. Tűnjön mindenki egyformának.

A legtöbben nagyon hasonló ruhákban jártunk, mivel a boltokban nagyon kicsi volt a választék. Csak kevesen utazhattak külföldre, hogy ott vásároljanak, de azért néhányaknak sikerült, mások pedig kaptak csomagot külföldi rokonoktól. A mi osztályunkban is akadt egy lány, Klaudia, akinek olyan cuccai voltak, amilyenről mi, többiek, nem is álmodhattunk.

- Sziasztok! – üdvözöltem Gigit és Verát. Én már messziről megláttam őket. Vera olyan magas volt, hogy nem volt nehéz észrevenni.

- Szia! Bent van már Kati néni? – kérdezte Vera. Szeretett mindig a tárgyra térni.

- Asszem nincs.

Láttam, hogy Vera nincs megelégedve ezzel a válasszal. Ő szerette mindig biztosan tudni, hogy mi a helyzet.

- Segítettünk öltöztetni a kicsiket, - magyarázta késői érkezésüket Gigi. – Nekik már az első órában lesz a fényképezés, de a legtöbben nem tudták megkötni a kisdobos nyakkendőjüket.

Minden elsős kisdobos, és minden ötödikes úttörő lett az országban. A kisdobosok kék, az úttörők piros nyakkendőt viseltek. Délutánonként örsgyűléseket tartottak, ahol úttörődalokat énekeltek, örsi naplót vezettek, esetleg színházba mentek. De nem emlékszem túl sok örsgyűlésre, amin részt vettem volna. Gigi viszont imádta az ilyesmit, és Vera is eljárt, ő kezelte az örs kasszáját.

Rohantunk a terembe, Kati néni már bent volt.

- Már becsöngettek! – förmedt ránk, amikor beléptünk.

- A kicsiknek segítettünk, azt hittük, még ideérünk, - védekezett Gigi.

- Hinni a templomban kell! – dobta be egyik kedvenc mondását Kati néni.

Általában Balázsnak szokta mondani, mert egyszer kiderült, hogy Balázs templomba jár. A templomba járással nem nagyon dicsekedtek ekkoriban, jobb volt titokban tartani az ilyesmit. Hittant sem oktattak az iskolában. Szóval ez igazából titok lett volna, de Balázs egyszer elszólta magát.

Leültünk a helyünkre, én Zsuzsa mellé, aki épp egy utolsót harapott az almájába, Gigi és Vera pedig a mögöttünk lévő padba.

Kati néni elővette az osztálynaplót, és kínzó lassúsággal kezdte lapozgatni. Az osztályra néma csend borult. A következő másodpercekben dől el, ki felel az új szavakból. Reménykedhettem, hogy nem én, mert már volt jegyem a félévben. De hát ki tudhatja Kati néninél!

- Kovács Zoltán! – mondta végül ki az ítéletet Kati néni.

Szegény Kokó! Ma nincs szerencsés napja. Felállt, felszegte a fejét és várta az első kérdést. Gábor, a padtársa közben feltűnés nélkül a combjára fektette a szótárfüzetét, és abból súgta neki a megoldásokat. Kati néni hallásával gondok voltak, és mivel Gábor kicsit lebújt és valószínűleg nem látszott jól az előtte ülő nagydarab Anikó mögül, volt esély rá, hogy Kokó egész jól megússza majd a feleletet.

Mi többiek fellélegezhettünk. Kinyitottam a füzetemet és rajzolgatni kezdtem. Imádtam rajzolni, legjobban kiskutyákat, cicákat, de igazából bármit, ami eszembe jutott. Jártam rajzszakkörre délutánonként. Egyszer rajzversenyre is elvittek, de sajnos nem nyertem semmit.

„ne eggyél Salátát!” – Zsuzsa egy cetlit tett elém az asztalon, amin ez a szöveg állt. A helyesírás nem tartozott a barátnőm erősségei közé.

Nem értettem, miből gondolja, hogy az oroszóra kellős közepén salátát szándékozok enni. Nem vagyok én nyúl!

„Jó!” Írtam a cetlire, és visszatoltam Zsuzsa elé.

- „Isten szeme mindent lát!” – nézett ránk szúrós szemmel Kati néni. Bár nem vettük észre, de közben vége lett a felelésnek, és Kati néni kiszúrta a levelezésünket.

Zsuzsa becsúsztatta a cetlit az oroszfüzete alá és ártatlan képet vágott. Ez általában jól ment neki.

- Előveszem a szótárfüzetet és jöhetnek az új szavak! – adta ki a vezényszót Kati néni. Nem saját magát utasította, csak szeretett egyes szám első személyben beszélni. Mintha mi mindannyian, az egész osztály, az ő részei lennénk. Szó nélkül elővettük tehát a szótárfüzetet, és tényleg jöttek az új szavak.

Amikor végre valahára kicsöngettek, hátrafordultam Verához, hogy elkérjem tőle a rotringját. Szerettem volna szépen megrajzolni egy arcot, de az én ceruzám túl bumfordi lett volna a finom vonalakhoz. Vera anyukája olyan cégnél dolgozott, ami külföldi országokkal állt kapcsolatban, és ők néha tudtak a dollárboltban vásárolni olyan dolgokat, amit egyébként nem volt könnyű, vagy inkább úgy mondom:  lehetetlen volt beszerezni nálunk. Vera tolltartójában ezért sorakozhatott egymás mellett rotringceruza, illatos radír és mintás vonalzó.

Nem volt időm elkérni a rotringot, mert Vera Gigivel együtt felállt a helyéről és az ajtó felé indult.

- Nem megyünk ki inni? – hallottam ugyanakkor Zsuzsa hangját. Meglepődve néztem rá. Általában traktorral sem lehetett elvontatni a helyéről, csak akkor mozdult meg, ha muszáj volt.

- De, - válaszoltam bizonytalanul és én is az ajtó felé vettem az irányt.

Mire a mosdó elé értünk, Gigi és Vera már visszafelé jöttek a bések termétől. Vera együtt járt néhány béssel kosáredzésre, biztos hozzájuk mentek át megbeszélni valamit.

- Figyeljetek, - állt Zsuzsa Vera és Gigi, és én egyik ámulatból a másikba estem, amiért ilyen furcsán viselkedett ma.

- Mi történt? – kérdezte Vera, aki szintén nem értette, miért gondolja azt Zsuzsa, hogy át kellene vennie az irányítást a négyfős lánycsapatban.

- Mondanom kell valamit.

Éreztük, hogy valami nagyon fontos dologról lehet szó. Bementünk az egyik vécébe és magunkra csuktuk az ajtót.

- Ne egyetek ma salátát! – bökte ki végül Zsuzsa.

Gigi és én egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés. Zsuzsa sértődötten toppantott egyet a lábával.

- Miért? – kérdezte Vera, akit általában a tények érdekeltek.

- Azt nem mondhatom meg, - felelte Zsuzsa.

- Nekem már levélben is megírta! – rukkoltam elő a háttérinformációval, és Gigire mosolyogtam. – Talán mindet te akarod megenni? – tettem rá még egy lapáttal újra Zsuzsához fordulva.

Zsuzsa összeszorította vékony kis száját, ami így szinte láthatatlanná vált, teljesen elveszett a kerek arcában.

- Nem! – toppantott megint apró lábaival.

- Elkésünk a matekról is, - szögezte le Vera, és kifelé indult volna, de Gigitől nem fért az ajtóhoz. Túl sok hely nem volt a vécéfülkében.

- De most komolyan Zsuzsa, mi ez az egész? – kíváncsiskodott Gigi.

Vera a kilincs felé nyúlt, Gigi és én várakozóan néztünk Zsuzsára.

- Nem mondhatom el, - suttogta Zsuzsa, - szigorúan titkos.

Mi hárman egymásra néztünk. Hallottuk ezt már Zsuzsától, és tudtuk, mint jelent. Zsuzsa apukájának akadtak szigorúan titkos ügyei, mert a béemnek dolgozott. Ezért laktak a rendőrházban, ezért kaptak háromszobás lakást, pedig Zsuzsának nem volt testvére, és ezért volt két telefonjuk.

Akkoriban ugyanis a lakást nem feltétlenül pénzért vásárolta az ember, hanem feliratkozott egy listára, és, ha jól viselkedett, bizakodva várakozhatott arra, hogy kiutalnak neki egyet.

Tehát Zsuzsáék a rendőrházban kaptak egy háromszobás lakást. Én pedig egyszer, amikor náluk voltam, kíváncsiságból felvettem a kagylót, amikor az apukája beszélt a másikon, de Zsuzsa olyan komolyan szólt rám, hogy megjegyeztem: ezt nem szabad.

- De azért valamit csak elmondhatsz, - próbálkozott Gigi. – Különben honnan tudjuk, hogy komoly a dolog?

- Veszélyes, - alig hallottunk Zsuzsa halk hangját.

- Mitől lehet veszélyes egy saláta? – csattant fel Vera, mert nagyon nem szerette, ha valaki tud valamit, amit ő nem.

Mind Zsuzsára bámultunk, de ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Vera lenyomta a kilincset, Gigi kipréselte magát az ajtón, aztán mindannyian szaladni kezdtünk a terem felé.

A 2. RÉSZ ITT olvasható.

A kép forrása: OpenClipart-Vectors, Pixabay

Miről árulkodnak a régi családi fotók? (2. rész) - A dédszüleim esküvői képe

A dédszüleim 1916-ban házasodtak össze, ez az esküvői képük.

hascheklorinclebhardtroza_1.png

 

A vőlegény egyenruhát visel: az első világháború miatt került szülővárosából, Bécsből Budapestre. Talán a háború az oka annak is, hogy a menyasszony, Lebhardt Róza nem fehér, hanem sötét ruhát öltött. Sok férfi, így egyetlen öccse is a fronton, nem épp ünneplésre való idő. Hogy volt nekik kedvük egyáltalán házasodni? Hogy úszta meg a dédapám a nagy világégést, amely mindent megváltoztatott? Nem tudom.

A házassági anyakönyv bejegyzésében a vőlegény neve magyar változatban, Haschek Lőrincként szerepel. Foglalkozása: vasúti távírász. Talán a műszaki képzettsége miatt vezényelték Budapestre, és emiatt nem kellett harcolnia?

Az ifjú pár tagjai alig érinti egymást, a dédapám egy széken ül, a menyasszony mögötte áll. Egy másik képről tudom, hogy Lőrinc sokkal magasabb volt Rózánál, valószínüleg ezért ültették a székbe.

A nő a kesztyűjét tartja kezében, a férfi a sapkáját. A kapcsolat közöttük mindössze annyi, hogy a nő hozzáér a férfi kabátujjához. Mind a ketten egyenesen a kamerába néznek: Róza nyugodtan, szinte megingathatatlanul, a férfi eltökéltséget sugárzóan, energiával telve.

Róza két évvel idősebb Lőrincnél, már 26 éves. 1916-ban, kispolgári családban nem épp fiatal menyasszony. Két nővére már családanya - vajon őt mi tartotta eddig vissza attól, hogy bekössék a fejét?

A családi legenda szerint a császári és királyi hadsereg katonái az Ürömi utcai iskolában voltak elszállásolva, ahonnan a közeli Lebhardt kocsmába jártak kosztolni. Itt lett figyelmes Lőrinc (akkor még Lorenz) a vendéglősék lányára, annak fekete hajára. 

El tudom képzelni, hogy a bécsi fiatalember otthonosan érezte magát Óbudán. A borozók, a dombok, a németül beszélő szőlősgazdák a szülőhelyére, az osztrák főváros Sievering negyedének szőlőire emlékeztették. Ez a kép még a monarchiában készült, amikor a bécsi születésű fiatalember nem számított külföldinek Magyarországon, a Budán született menyasszony pedig anyanyelvi szinten tudott németül, mert az apjától-nevelőanyjától azt tanulta. 

Tudom, hogy a pár a háború vége után fűszerkereskedést nyitott, amely szép megélhetést biztosított nekik és egyetlen leányuknak.

A feleség ötvenévesen halt meg egy szörnyű betegségben. A férj újraházasodott, és megérte a második világháború kitörését is. Nem sorozták be, egészen az ostromig vitte tovább a budai üzletét. 1944. december 28-án halt meg, miután a szovjet csapatok elérték Pasarétet...

De az 1916-ban készült fotón még nem látható a jövő, ami a mai szemlélő számára már történelem...

Ez egy fiatal pár képe, akik épp közös életüket kezdik, tele tervekkel és reményekkel. Van, ami megvalósul majd, és van, ami nem, ahogy az lenni szokott. De az ember dolga az, hogy bízzon a jövőben, nem igaz?

 

A sorozat első része (a menyasszony apjának esküvői képéről) ITT olvasható.

Ha szívesen nézegetnél további régi, családi fényképeket, esetleg megosztanád a saját kincseidet másokkal, csatlakozz a Régi Családi Fotók facebook csoporthoz!

 

A kövekező tervezett előadásom:

Copf és pukedli vagy strapa és suvickolás? - GYERMEKKOR A SZÁZADFORDULÓS BUDÁN

Helyszín: Budaörsi Jakob Bleyer Helytörténeti Múzeum

Időpont: 2020. március 27., péntek, 18 óra KÉSŐBBI IDŐPONTRA HALASZTVA!!!

  

 

 

 

 

 

 

Miről árulkodnak a régi családi fotók? - Az ükapám esküvői képe

A történészek is csak nem olyan régen fedezték fel, hogy az írásos anyagok mellett a fotók, ezen belül a családi képek is felhasználhatóak történeti forrásanyagként. A régi fotográfiákat sajnos nem olyan könnyű értően elolvasni, mint a szövegeket, de ha valakinek van háttértudása és érzéke a részletekhez, nem reménytelen az ügy. Ha nem hagyjuk magunkat elijeszteni a fura öltözékek és a fiatal embereket is mindig öregnek mutató túlméretezett pöndörödő bajusz által, a régi képek kiegészíthetik az iratokban talált információkat.

 

lebhardtgrubereskuvoi.jpg

Az ükapám 1893. szeptemberében házasodott másodszor, miután az első felesége, Harrer Anna - az én ükanyám -néhány hónappal korábban meghalt tüdővészben (a haláláról ITT írtam korábban). Lebhardt Károly ott maradt három kicsi gyerekkel meg az italméréssel.

Tudjuk, hogy akkoriban nem volt ritka vendég a családoknál a Halál, és a mából visszatekintve úgy gondolhatjuk, bölcs őseink el is fogadták azt. Lám, Lebhardt Károly is gyorsan újraházasodott, túl a negyvenen egy huszonhárom éves lányt vett el, aki hamarosan újabb gyermekkel ajándékozta meg, végre fiúval (aztán még két lánnyal is).

Olvastam Lebhardt Károly végrendeletét, amelyet 59 évesen íratott, s amelyben szép szavakkal illeti a második feleségét, a közös munkának tulajdonítva az addigra már megalapozott kispolgári jólétet. Gondolom, hogy Gruber Erzsébet dolgos és okos asszony lehetett, hiszen később a majd húsz évvel idősebb férje halála után egyedül tartotta  el a hat Lebhardt-gyereket, taníttatta, kiházasította őket.

A levéltári dokumentumokból megismert tények mind ott motoszkálnak a fejemben, miközben az esküvői fotójukat nézem. 

A menyasszony és a vőlegény nemcsak fogja egymás egyik kezét, a fiatal nő a férfi vállára is teszi a másikat. A férfi testtartása számomra furcsán merev. Jelentenek valamit ezek a dolgok? Jelentheti-e mindez azt, hogy a menyasszony támogatta, óvta a vőlegényt? Hogy a nagy korkülönbség ellenére nem a középkorú férfi, hanem a fiatal nő volt az erő a kapcsolatban? És a gyásztól megtört férfi a fiatal, sziklaszilárd tartással rendelkező fiatalasszonynak köszönhette a talpraállásását? 

Vagy csak arról van szó, hogy életében először áll fényképező masina előtt, és nem tud mit kezdeni a helyzettel, öregnek érzi magát a modern kacifántos technológiához?

A régi családi képek nézegetése számos kérdést felvet, amelyekre nem mindig kapunk biztos választ. Sokat segít, ha mások véleményét is kikérjük.

A Régi családi fotók facebook csoport vagy más hasonló közösségek olyan emberek gyűjtőhelyei, akiktől sokat lehet tanulni. Nem szégyen segítséget kérni, és nem ritkán nagyon jó tippeket is kaphatunk olyanoktól, akik külső szemlélőként tekintenek féltve őrzött családi képeinkre.

 

A bejegyzés szerzője élőszóban is szívesen mesél a levéltárakban és családi fiókokban tett kutatásairól.

 

KÖVETKEZŐ ELŐADÁS:

Copf és pukedli vagy strapa és suvickolás? - GYERMEKKOR A SZÁZADFORDULÓS BUDÁN

Helyszín: Budaörsi Jakob Bleyer Helytörténeti Múzeum

Időpont: 2020. március 27., péntek, 18 óra KÉSŐBBI IDŐPONTRA HALASZTVA!!!

 

 

Családkutatás kezdőknek

Sokan vagyunk, akik szeretnénk többet tudni az őseinkről - de hogyan kezdjünk hozzá a kutatáshoz?

Egy kis összefoglaló a keresés első lépéseiről, a lelőhelyekről és a segítő csoportokról.

geneologypixabaydarkworkx.jpg

 

ELSŐ LÉPÉSEK

1. DOKUMENTUMOK ÖSSZEGYŰJTÉSE

(születési, házassági és halotti anyakönyvi kivonatok, gyászjelentések, keresztlevelek, munkakönyvek

naplók, levelek, fényképek)

A legjobb lenne, ha a családi fiókokban kezdenénk a kutakodást. Érdemes felkeresni távolabbi rokonokat is, hátha előbukkan valami, ami értékes adatokat tartalmaz. Van, aki nem szívesen beszél a múltról, van, aki nem tartja azt fontosnak, velük nem könnyű a dolgunk. De ha szerencsénk van, az is kiderülhet, hogy már más is nekikezdett a rokonságban a családkutatásnak - ő különösen nagy segítségünkre lehet.

2. ADATOK KIGYŰJTÉSE ÉS RENDSZEREZÉSE

(születési idők, születési helyek, halálozási dátumok és helyszínek)

A kincskeresés mámoros időszaka után jönnie kell a tényszerű adatok kigyűjtésének és rendszerezésének. Minden apró részlet fontos lehet, még ha első pillanatban nem is tűnik annak. Például, ha egy család idősebb gyermekeit máshol keresztelték, mint a fiatalabbakat, sejthetjük, hogy időközben költözött a família. Ehhez a felismeréshez az kellett, hogy nem csak a keresztelés időpontját, hanem a helyszínét is feljegyeztük, és később a két adatot összehasonlítottuk egymással.

Ha kimerítettük a családi archívumot (és a rokonokat), irány a levéltár és a virtuális lelőhelyek!

 

TOVÁBBI KUTATÁS HELYSZÍNEI:

- levéltárak

Magyar Nemzeti Levéltár

Budapest Főváros Levéltára

Én rengeteg dokumentumot találtam a BFL-ben. Mindjárt a kutatás eljén ükapám végrendelét, benne ezt a mondatot: "német nyelven megmagyaráztatott". Azóta tudom (a családi emlékezetben feledésbem merült), hogy az Óbudán született és 1910-ben itt elhunyt elődöm haláláig nem tanult meg tökéletesen magyarul.

 

helyi levéltárak

egyházi levéltárak

 

- internetes adatbázisok

Familysearch

Itt rengeteg keresztelési és halálozási anyakönyvet találhatunk, nem csak Magyarországról - bár a kereséshez szükség van némi türelemre. Számomra például itt derült ki, hogy az ükanyám nem "talán a szülés miatt halt meg", ahogy a családban mondták. Bár igaz, hogy született még egy gyereke, de tbc-ben vesztette életét az anya és a gyermek is. 

Hungaricana 

Kategóriák szerint kereszhetünk: árvaszéki ügyek, büntetőügyek, hagyatéki ügyek, közjegyzői okiratok, polgári perek, kihirdetett végrendeletek. 

Gyászjelentések

A régi gyászjelentések nemcsak az elhunytról, de a családjáról is fontos adatokat tartalmaznak, mivel általában felsorolják a hozzátartozókat. Világosan látjuk a házastársakat, a gyerekeket és azok házastársait, az unokákat.

Arcanum

Régi újságokat olvashatunk előfizetés ellenében. Nemcsak a kort ismerhetjük meg, hanem konkrét híreket is megtudhatunk őseinkről. Az ingatlan adás-vétel, hirdetés rovatokban, vagy például egy bál résztvevőinek névsorában is felbukkanhat a nevük. Én egy rövid cikkből tudtam meg például, hogy a dédanyám egyik testvére buszjáratot tervezett indítani a vendéglőjéhez.

MACSE (Magyar Családtörténet-Kutató Egyesület) 

Az adatbázisokban kincsekre lelhetünk, előadásokat is szerveznek. 

Fortepan 

A rengeteg régi kép között némi szerencsével saját családtagjainkra is bukkanhatunk. Ehhez persze tudnunk kell a nevüket vagy azt, hogy hol éltek.

Vatera

Több képeslapot is vásároltam már, amelyek valaha a családom kisboltját vagy vendéglőjét reklámozták. Íme egy konrét eset: Vaterán talált fotón az ükapám vendéglője.

 

Ha nem csak száraz adatokat szeretnénk birtokolni, hanem az a célunk, hogy többet megtudjunk arról, hogyan is éltek az őseink, meg kell ismernünk a kort, amelyben éltek, azaz háttértudásra van szükségünk.

HÁTTÉRTUDÁS:

történelemtudomány

irodalmi művek, naplók

 

Manapság nagy segítséget jelenthetnek a hasonszőrű kutatókat összefogó csoportok is. Általuk nemcsak abban nyugodhatunk meg, hogy nem vagyunk egyedül fura hobbinkkal, de nagyon sokszor komoly segítséget is kaphatunk a nálunk tapasztaltabbaknál.

FACEBOOK CSOPORTOK:

Régi Családi Fotók,

Budapest Régi Képeken,

Családfakutató és Múltidéző Fórum,

Levéltárban (is) Kutatók Társasága

 

Sok örömet és némi szerencsét kívánok a kutatáshoz!

 

Tetszett? Kövesd a HajnalAnettBlog Facebook oldalát! Lépj be a Régi Családi Fotók facebook csoportba!

Kép forrása: DarkWorkX, Pixabay

A soványság legnagyobb veszélye

A hirdetéseket nézve, magazinokat olvasva könnyen az lehet az ember benyomása, hogy mindenki fogyni szeretne. Nemcsak a divat miatt, hanem az egészségükért is sokan fogyókúráznak, hiszen szinte bármilyen betegségről van szó, a túlsúly mindig ott szerepel a kockázati tényezők között.

Lehet, hogy nehéz elképzelni, de nem kevesen vannak a túlparton, vagyis olyanok, akik hízni szeretnének, de sehogy sem tudnak. Mert létezik olyan, hogy genetikailag sovány, bármennyire is hihetetlen, esetleg bosszantó egyesek számára. A vékony alkatúak egy része nyilván meg is van elégedve a helyzetével, és élvezi, hogy látszólag büntetlenül tömheti magába az édességeket, a gyorsételeket és gyakorlatilag bármit, amitől mások a vonalaik érdekében kénytelenek távol tartani magukat.

Kevesen vagy túl későn ébrednek rá, hogy ez a büntetlenség valójában tényleg csak látszólagos, és általában nem is tart örökké. Ha valaki vékony, amióta az eszéd tudja, hozzászokhat, hogy eleressze a füle mellett az életmódbeli, vagyis táplálkozást és mozgást érintő tanácsokat, mondván: ez őt mind nem érinti, hiszen ő sovány! Diétázni, sportolni csak a kövéreknek kell, nem igaz? A válasz természetesen: nem.

thinpixabaygerdaltman.jpg

Mozgásra minden embernek szüksége van, nemcsak a kalóriák elégetése miatt. Az egész szervezet igényli, méghozzá nem csak a test (gerinc, izületek, ér - és emésztőrendszer stb), de a lélek is. A mozgás nagyszerű fegyver például a depresszió ellen is. És azt sem csak a kilók miatt érdemes meggondolnunk, mivel tápláljuk a testünket. Minden ellenkező elképzeléssel szemben a cukorbetegség nem csak kövér embereknél alakulhat ki. A finomított cukrok senkinek nem tesznek jót. A tejet szintén kerülnie kellene a többségnek. "A laktózintolerancia nem betegség, hanem az emlősök természetes állapota."

A soványság legnagyobb veszélye tehát az, hogy a vékony emberek figyelmen kívül hagyhatják az egészégügyi tanácsokat, gondolván, ezek rájuk nem vonatkoznak. Látszólag jó ideig sokszor nincs is baj, amikor pedig megjelennek a krónikus betegségek, gyakran úgy tűnik, már késő. És még az a kiskapu sem marad, mint a kövéreknek, miszerint: "Adjon le pár kilót, és mindjárt jobb lesz a vérnyomása/vércukra/térdizületi gyulladása!"

 

Kép forrása: Pixabay, Gerd Altmann

 

Tetszett? Nézz körül a blogon, és olvass a Vaterán talált fotóról az ükapám vendéglőjéről vagy arról,

hogy 40 évesen még fiatal vagy!

És kövesd a HajnalAnettBlog facebook oldalát! 

 

Családi emlékezet

Anyja lánya. Apja fia. Az alma nem esik messze a fájától. Nézd meg az anyját, vedd el a lányát. – Magyar közmondások és szólások, melyek mindegyike arra utal: egy család tagjai hasonlítnak egymásra viselkedésükben, szokásaikban, mert az értékek (és a problémák) továbbörökítődnek egyik generációról a másikra.

fotoalbumpixabayklimkin.jpg

A „mi” és az „én”

A szerencsések nyugodt szívvel adják tovább az otthon tanultakat: hogyan kell háztartást vezetni, gyereket nevelni, férjjel / feleséggel egyetértésben élni. A kevésbé szerencsések már a nagybetűs Életbe való kilépésnél elhatározzák: semmit nem fognak úgy tenni, ahogy a szüleiktől látták. Hogy hányuknak sikerül? Nagyon keveseknek…

A kora gyermekkorunk óta hallott mondatok illetve a megtapasztalt cselekvési minták ugyanis olyannyira beleégnek a személyiségünkbe, hogy nagyon nehéz megszabadulni tőlük, akármennyire is szeretnénk. Az ember olyannyira összetett, hogy még azt sem egyszerű meghatározni, mi az belőlem, ami valóban én vagyok, és mi az, ami a mi része, vagyis a családomból, az engem körülvevő emberekből következik.

Csalóka emlékek

Még az sem biztos, hogy az emlékeink valódiak: egy amerikai pszichológus , Elizabeth Loftus több kísérletet végzett, amelyekkel azt bizonyította, hogy az emberi elme befolyásolható, s könnyen előfordulhat, hogy olyan eseményekre tekintünk saját emlékként, amelyek valójában nem, vagy nem úgy történtek meg.

Az egyik híres vizsgálatban olyan fotómontázst mutattak a tesztszemélyeknek, amelyen az illető volt látható gyerekkorában, egy légballonban ülve. Bár az egész csak kitaláció volt, az emberek fele később meg volt győződve róla, hogy részt vett kisgyerekként légballonos utazáson. Egy másik kísérletben megkértek egy férfit, hogy az öccsének meséljen el három valódi gyerekkori történetet és egy kitaláltat. A fiatalabb testvérek egyharmada valósnak tekintette ezt a történetet is, akármilyen hihetetlen is volt. Az eredmény azt mutatja, mennyire befolyásolja a gondolkodásunkat az, amit a körülöttünk élőktől hallottunk, miközben felnőttünk. Ha ők rossznak tartottak valamit, mi is annak tartottuk, ha jónak, mi is jónak – ezért utáltuk az orosz nyelvet, még mielőtt az első órán részt vettünk volna.

Közös emlékezet

A történelmi emlékezetkutatás új tudományág.  Aleida Assmann német kutató és férje, Jan Assmann igazi úttörők, számos könyv szerzői (mellesleg öt gyermek szülei). Aleida Assmann szerint az újfajta szemléletű kutatás azzal kezdődött, hogy felismerték, nemcsak az egyéneknek, hanem csoportoknak, társadalmaknak és nemzeteknek is van saját emlékezete. És amíg az egyén emlékezete a rövid emberi élethez van kötve, és azzal együtt megszűnik, addig a generációkon átívelő hosszútávú kulturális emlékezetet tovább éltetik a médiumok, az intézmények és a rítusok.

És, ha mégsem így lenne, az hiányérzethez vezet. Mert az ember társas lény, akinek szüksége van arra, hogy tartozzon valahová. Ha a jelenben nem találja ezt meg, a múltban keresi a megoldást. Németországban, ahol a patchwork család előbb vált gyakorivá, mint nálunk, és ahol a fiatalok gyakran távoli lakhelyet választanak a nagyszülőktől, már felnőtt az a generáció, amelynek tagjai, úgy tűnik, elveszettnek érzik magukat a nagyvilágban. A szüleik elfelejtették Goethe híres mondatát, mely szerint a gyerekeknek két dolgot kell a szüleiktől kapni. Amíg kicsik, gyökereket, ha nagyobbak lesznek, szárnyakat. Németországban újból divattá vált a családfakutatás, és a mai német családfakutatók – átlagéletkoruk huszonöt és harmincöt év között van - többnyire nem nemesi származást, híres őst keresnek, csupán saját identitásukat. Nem is az a céljuk, hogy évszázadokat menjenek vissza az időben – sokan megelégszenek azzal, ha a nagyszüleik generációjához eljutnak (!).

A megnyílt határok sok magyar fiatal számára is lehetővé tették, hogy szülőhelyüktől távol keresse a boldogulását. Sokan közülük a szerelemre is új lakóhelyükön találnak rá, és a családalapításra is Magyarországtól több ezer kilométerre vállalkoznak. Ilyen esetben sok mindenre oda kell figyelni, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekeinknek magyar identitása is legyen. 

Darwinnak nem volt igaza?

Mindannyian tanultunk az iskolában Darwin elméletéről, a természetes szelekcióról, és arról, hogy génekben elraktározva adódik tovább minden, ami örökölhető. Darwin egyik elődjének tekinthetjük, Jean Baptiste de Lamarckot, az ő neve azonban csak keveseknek ismerős. Ő azt állította, hogy szerzett tulajdonságok és örökíthetők. Az ő magyarázata szerint ezért hosszú a zsiráf nyaka: az ínycsiklandó falevelek miatt kénytelen volt sokat nyújtogatni. Szükség volt a hosszú nyakra, ezért nőtt a hossza generációról generációra. Sokáig úgy tűnt, a tudományos vita egyértelmű és abszolút győztese Darwin, de mostanában egyre hangosabb a kezdetben még bátortalan kérdés: nem lehet, hogy Lamarcknak is van némi igazsága?

2002-ben egy svéd kutató, Gunnar Kaati mutatta ki: mérhető hatása van az apai nagyapák fiatalkori életmódjának az unokák egészségi állapotára (!).  „Ha a nagypapát gyermekkorában tejben-vajban fürösztötték, unokája négyszer nagyobb valószínűséggel hal meg cukorbetegség következtében. Ellenben, ha a nagypapa éhkoppra kényszerült, az unokái joggal reménykedhetnek a hosszú életben. Úgy tűnik, a férfi ágban lévő táplálkozástól függő mechanizmus befolyásolja a szív- és érrendszeri, valamint a cukorbetegség kialakulását” – írta Kaati.

A láncszem részei vagyunk

„Emlékezni őseinkre azt jelenti, hogy magunk is láncszemévé válunk egy folyamatnak, mely a messzi, mitikus múltból indul és a kifürkészhetetlen jövőbe fut.” – írja Csíkszentmihályi Mihály „Flow - Az áramlat” című, meghatározó művében. Ha megértjük ennek a mondatnak a jelentőségét, az hozzásegíthet ahhoz, hogy tudatosabban adjunk tovább gyermekeinknek és unokáinknak (és rajtuk keresztül az ő gyermekeiknek és unokáiknak) – saját magunkból (azaz saját szüleinkből és nagyszüleinkből).

(Megjelent szerkesztett változatban a Képmás Magazin 2012/02 számában.)

 

Tetszett? Kövesse/Kövesd a hajnal-anett.blogot a facebookon!

A kép forrása: Klimkin, Pixabay

Így védekeztek régen a fertőző tüdőgyulladás ellen

A koronavírusról egyelőre nem sokat tudni. Vajon megússza-e az emberiség ezt is, mint pár évvel korábban a SARS vírust, vagy most nem lesz akkora szerencsénk? A fertőződés tempója egyelőre úgy tűnik, gyorsabb, mint a SARS epidémia kezdeti szakaszában.

A szakértők kiemelik, hogy a kínai lakosság ma sokkal többet utazik, mint 17 évvel ezelőtt, és hogy ez a mobilitás nagy szerepet játszik a betegség terjedésében. A legbiztosabb védekezésként a kézmosás fontosságát említik. És egyetértenek a kínai kormánnyal, amely karantént állított fel a fertőzött területen.

viruspixabay.jpg

Kép forrása: Arek Socha, Pixabay

A történelemóráról tudjuk, hogy az emberiségnek korábban több súlyos járvánnyal kellett megküzdenie. Az adatok szerint voltak olyan időszakok, amikor a pestis Európa lakosságának harmadát, de akár felét is elpusztította...

A túlélők leszármazottainak tartjuk magunkat , és megnyugtat bennünket a tudat, hogy a kórokozók többségét sikerült végleg legyőznünk.

A különböző médiumokban azonban mostanában egyre többször szólalnak meg olyan szakértők, akik arra intenenek, hogy elképzelhető egy újabb pusztító erejű világjárvány megjelenése.

Volt idő, amikor a TBC-t (korabeli elnevezéssel: tüdőgümőkórt) Európa szerencsésebb részein morbus hungaricusnak, vagyis magyar betegségnek nevezték, mivel nálunk a lakosság 25%-a emiatt halt meg.

A saját őseim között is volt rá példa. A dédnagymamám anyja, Harrer Anna fiatalon halt meg. A családi emlékezet nem őrizte meg, miért, azt mondták, talán gyermekágyi lázban. Utánajártam a levéltári anyagokban, és azt találtam, hogy Anna tényleg szült egy újabb kisbabát a dédnagymamám után. Őt Lebhardt István néven anyakönyvezték 1892 decemberében, de sajnos alig négy hónaposan meghalt. A halál oka: tüdőgümőkor. Anna csupán hat héttel élte túl újszülött gyermekét. Az ő életét is a tüdőbaj oltotta ki.

Ekkoriban a halotti anyakönyvben feljegyezték az elhalálozás helyszínét. Annánál nem a család lakhelye szerepel, ahogy a kisfiánál, hanem egy közeli utcában álló ház címe. Úgy képzelem, a fiatal anyát elkülönítették három kislányától, hogy azokat megvédjék a halálos kórtól. Talán rokonokhoz költöztették, azok ápolták, amíg meg nem halt. 

Akkor is tudták tehát, hogy a karantén a legbiztosabb módja annak, hogy megvédjük azokat, akiket még nem fertőzött meg a veszélyes kór. 

Ha a beteg Harrer Annát nem különítették volna el gyermekeitől, köztük a két és fél éves Lebhardt Rózától, ez a bejegyzés talán nem jelenhetne meg ma az interneten. Hiszen ha a kis Lebhardt Róza nem érte volna meg a felnőttkort, nem adhatott volna életet a nagymamámnak... 

 

További cikkek a témáról mások tollából ITT és ITT.

Egy német virológus véleménye a koronavírusról ebben a VIDEÓban.

 

Érdekesek a témák? Kövesse/kövesd a hajnal-anett.blogot a facebookon!

 

Létezik olyan, hogy genetikailag sovány

Bebizonyosodott: a vékony emberek egyszerűen mázlisták! Legalábbis egy részük biztosan.

Úgy tűnik, igazuk van azoknak, akik már rég megmondták, hogy nem kizárólag az akaraterőnek köszönhetőek a karcsú vonalak – vannak, akik szerencsés alkattal születtek.

tilda-swinton19dec.jpg

Kép: Tilda Swinton színésznő 2019-ben a Marracech Filmfesztiválon, 59 évesen - nála vajon mit mutat a májfunkció? A kép forrása: redcarpet-fashionawards.com

 

Létezik egy Gilbert-kórnak nevezett állapot, amely az európai lakosság nagyjából 5-10 százalékát érintheti.

A génhibával születettek közül sokan nem is sejtik, hogy a májuk a normálisnak tartotthoz képest csupán 30-40 százalékos hatásfokkal dolgozik, amikor a vörösvértestek bomlástermékét, a bilirubint kellene feldolgozni.

A kór alattomos, hiszen nagyon kevés tünettel jár: jellegzetességei az enyhén sárgás bőrszín és a vékony testalkat.

Így aztán az érintettek nem gyanakodnak, sőt, meglepődnek, amikor - általában egy rutin vérvétel alkalmával legkorábban 18-19 éves koruk körül, de nem ritkán sokkal később szembesülnek azzal, hogy kicsit magas a bilirubin szintjük.

További mellékhatások is ismeretesek: az átlagnál jobb energia, zsír- és glükózanyagcsere, alacsonyabb koleszterinszint és testsúly, melyek folyamodványaként kisebb a cukorbetegség és a szív-és érrendszeri betegségek rizikója. Mindezekből következik, hogy a Gilbert-kórosoknak nagy esélyük van a hosszabb élettartamra és több egészségesen eltöltött évre, mivel az időskorra jellemző betegségek is elkerülik őket.

 

Mindez nem a képzelet szüleménye, és nem is tréfa: a bécsi egyetem (Universität Wien) közleményén alapszik.

Karl-Heinz Wagner, a táplálkozástudományi tanszék kutatója eredményeiről való beszámolója végén hozzáteszi: sajnos egyelőre nem tudjuk befolyásolni az emberi test bilirubinszintjét.

De már kísérleteznek azzal, hogy valamilyen módon – például bizonyos zöldségek segítségével több bilirubint juttassanak be a Gilbert-kórban nem szenvedő többség szervezetébe.

 

Amíg ezt a célt nem éri el a kutatócsoport, nem marad más hátra, mint a legjobbat kihozni magunkból: az egészséges táplálkozás és mozgás ugyanis a velünk született alkattól függetlenül is javítja életkilátásainkat, mint ahogy azt már korábban számtalan korábbi vizsgálat megállapította.

Érdekes, hogy ükanyáink korában még sokkal kevesebb volt az elhízott ember, mint manapság. Korábban sokat foglalkoztam családkutatással. Az ükanyám írástudatlan parasztasszony volt, orvos nem sokat láthatta. Szerintem az életmódjának köszönhette, hogy 85 évig élt, illetve annak, hogy az ő életében még nem a "fejlett" élelmiszeripar diktálta, mit ettek az emberek. ITT írtam róla korábban.

Tetszenek a témák? Kövesd a hajnal-anett.blogot a facebookon

Forrás:

https://medienportal.univie.ac.at/uniview/forschung/detailansicht/artikel/bilirubin-als-jungbrunnen/

 

Meddig éltek az őseink? - Konkrét adatok 1914-ből Óbudáról

 Az utolsó bejegyzésben írástudatlan parasztasszony ükanyámról írtam, és azt állítottam hogy szerintem az akkoriban az ő társadalmi osztályában szokásos életmódnak köszönhette, hogy megérte a 85.-ik életévét. Persze kellett hozzá a szerencse is, vagyis hogy ne vigye el a tüdővész vagy tüdőgüműkór illetve más akkoriban még gyógyíthatatlan fertőző betegség. Aki szerencsés volt, megérhette ezt a szép kort, ahogy a másik ükanyám, Kreisl Katalin is, aki 81 évesen halt meg - állítottam.

Eleink halálának körülményeiről a halotti anyakönyvekből értesülhetünk. Ma már az is előfordulhat, hogy ehhez ki sem kell lépnünk otthonunkból, a familysearch weboldalán elég nagy mennyiségű anyagot találhatunk befényképezve. Időre, türelemre és némi időre azért szükségünk lesz a kereséshez!

Az én vizsgált őseim Óbudán éltek. Úgy gondoltam, megnézem, hány évesen haltak meg az ükanyám kortársai. Budapest III. kerületéből  sajnos nem találtam a familysearch oldalán 1901-es anyagokat. Megtalálhatóak viszont a nászasszonya, Kreisl Katalin elhalálozásának évéből,  1914-ből az anyakönyvek.

Végigbogarásztam az 1914-es év első száz halotti bejegyzését, és itt megosztom, mit találtam.

SZÁZ ADAT TERMÉSZETESEN NEM SZÁMÍT VALÓDI KUTATÁSI ALAPNAK, TÚL KEVÉS AHHOZ. Én mégis azt gondolom, nyújthat némi táppontot ahhoz, hogy kicsit rálássunk az objektív valóságra. (Szívesen várom sok szabadidővel rendelkező segítőkész szándékú emberek további kutatását az oldalról!)

sirkokeresztpexels.jpg

Kép forrása: pixabay

 

Íme a tények:

A 100 óbudai halott (akik 1913 december végén illetve 1914. januárjában hunytak el) közül:

- 43 gyerek (túlnyomó többségük csecsemő, illetve 2-6 év közöttiek, egyikük 16 éves volt)

- 57 felnőtt - ebből 11 tüdőgümőkőr vagy tüdővész áldozata és 46 egyéb halál (betegségek,  "elaggulás" illetve egy gázmérgezés), közülük:

40 év alatt: 2 fő

41- 50 között: 4 fő

51 -60 között: 6 fő

61- 70 között: 19 fő

71- 80 között: 7 fő

81 - 89 között: 8 fő halálozott el.

angelstux.jpg

A kép forrása: Stux, pixabay

 

Az elhalálozás oka

  1. 5 napos veleszületett gyengeség
  2. 1 napos veleszületett gyengeség
  3. 40 éves tüdőgumókór
  4. 80 éves elaggulás
  5. 89 éves elaggulás
  6. 4 napos tüdőlob
  7. 84 éves elaggulás
  8. 21 hónapos veselob
  9. 3 éves tüdőlob
  10. 53 éves tüdőlob
  11. 2 hónapos ránggörcs
  12. 25 éves tüdőgumőkór
  13. 86 éves elaggulás
  14. 4 éves gümős agyhártyalob
  15. 63 éves agyguta
  16. 51 éves szervi szívbaj
  17. 44 éves agyhüdés
  18. 23 éves hasi hagymáz
  19. 2 éves ránggörcs
  20. 62 éves gyomorrák (az egyetlen, aki kórházban hunyt el)
  21. 75 éves elaggulás
  22. 2 napos veleszületett gyengeség
  23. 34 éves tüdőgümőkór
  24. 14 napos gyomorbélhurut
  25.  5 éves nyirkedénylob
  26.  58 éves tüdőgümőkór
  27. 7 hónapos gyomorbélhurut
  28. 1 napos veleszületett gyengeség
  29.  16 éves szervi szívbaj
  30.  4 éves tüdőlob
  31. 86 éves elaggulás
  32. 3 hónapos tüdőlob
  33. 40 éves tüdőgümőkór
  34. 63 éves veselob
  35.  3 hónapos veleszületett gyengeség
  36.  42 éves tüdőgümőkór
  37.  82 éves elaggulás
  38.  38 éves szervi szívbaj
  39.  64 éves gyomorrák
  40.  60 éves bélfekélyesedés
  41. 50 éves szervi szívbaj
  42. 3 hónapos ránggörcs
  43.  2 éves sulyos belső sérülések
  44. 45 éves végbélrák
  45. 71 éves elaggulás
  46. 74 éves szervi szívbaj
  47. 66 éves szivhüdés
  48.  3 éves roncsoló toroklob
  49.  5 hónapos ránggörcs
  50.  1 napos veleszületett gyengeség
  51.  53 éves májrák
  52.  3 éves tüdőlob
  53.  10 hónapos agyhártyalob
  54. 66 éves agyguta
  55. 61 éves tüdőlob
  56.  5 hónapos veleszületett gyengeség
  57.  81 éves elaggulás
  58.  62 éves hörglob
  59.  6 hónapos ránggörcs
  60.  26 éves tüdőgümőkór
  61. 11 hónapos ránggörcs
  62.  81 éves elaggulás
  63.  29 éves hasi daganat
  64. 4 hónapos ránggörcs
  65.  3 hónapos gyomorbélhurut
  66.  13 éves tüdővész
  67.  62 éves agyvérömleny
  68. 67 éves gennyes hólyaghurut
  69. 55 éves idült veselob
  70. 59 éves szervi szívbaj
  71.  2 éves hurutos tüdőlob
  72.  3 hónapos veleszületett gyengeség
  73.  6 hónapos ránggörcs
  74.  2 hónapos ránggörcs
  75.  65 éves szivhüdés
  76. 19 éves tüdőgümőkór
  77.  65 éves tüdőlob
  78.  2 hónapos hurutos tüdőlob
  79.  63 éves tüdőlob
  80. 2 hónapos veleszületett gyengeség
  81.  69 éves elaggulás
  82.  6 napos veleszületett gyengeség
  83.  18 hónapos tüdőlob
  84. 6 éves gümös agyhártyalob
  85. 55 éves gümőkór
  86.  81 éves elaggulás
  87. 12 napos veleszületett gyengeség
  88.  72 éves tüdőlob
  89.  3 hónapos tüdőlob
  90.  63 éves idült veselob
  91. 2 éves tüdővész
  92.  43 éves hashártyalob
  93.  66 éves ütőérelmeszesedés
  94.  6 napos veleszületett gyengeség
  95. 76 éves szívbillentyű elégtelenség
  96.  72 éves emlőrák
  97.  69 éves gázmérgezés
  98.  33 éves tüdővész
  99.  64 éves véredényelmeszesedés
  100.  77 éves agybénulás

Ha jól számoltam, a száz ember átlagos életkora a halálakor: 34,2 év.

Vajon megfelel-e ez az akkori átlagos értéknek? Próbáltam adatokat keresni, csak későbbit találtam:

Az infogram.com oldala a KSH adataira építve az 1900-ban születettek várható életkorát 37 évre teszi. Ez az évtizedekkel korábbi óbudai 34,2 akkor nem állhat olyan távol a hivatalos átlagtól.

Az óbudai halotti anyakönyvbe 1914-ben bejegyzett első száz ember között 57 ember volt 18 év feletti. Az ő átlagéletkoruk halálukkor 59,2 volt. (Aki 1914-ben ennyi idősen halt meg, az 1854-ben született.) 

Összehasonlításképp: ez majdnem annyi, mint amennyire az infogram grafikája szerint a csaknem száz eszendővel későbbi utódaik, 1949-ben született magyarok számíthatnak: 61 év. Emlékeztetőül:  az 1914-ben elhunyt 57 ember között ott vannak a tüdővész áldozatai, akik ma már meggyógyulnának.

 

Ha kihagyjuk az Óbudán 1914. januárjában bejegyzett első száz halott közül nemcsak a csecsemőket, de a tüdőgümőkórban és tüdővészben elhunytakat is, akkor azt látjuk, hogy

a  46 felnőtt átlagosan 65 éves korában távozott az élők sorából. Ők még a szabadságharc idején, 1849-ben születtek.

Összehasonlításképp: az 1956-ban illetve 1957-ben születettek várható átlagos élettartama ennyi: 65,5 év.

Játsszunk el a gondolattal: mi lenne, ha száz helyett ezer vagy kétezer adatot böngésznénk végig 1914-ből, és hasonló adat jönne ki? Mi lenne, ha kiderülne, hogy valóban csaknem ugyanannyi volt az átlagéletkor 1914-ben, mint száz évvel később?

Ez számomra azt jelentené, hogy egy bő évszázad alatt a sokkal jobb orvosi ellátás, új gyógyszerek és műtéti eljárások mellett ennyit sikerült előrehaladnunk: fél évet.

De lehet, hogy van, aki egész mást olvas ki az adatokból. Kíváncsian várom a véleményeket. (Szorgalmas kutató kedvűektől akár több adatot is, a familysearch oldalán ingyenes regisztáricó után bárki keresgélhet...)

 

Érdekes a téma? Kövesse a Hajnal-AnettBlogot a facebookon!